Família magazin – cikkek listázása

Harmath Károly OFM
Hogy a lelkünk „utolérjen” bennünket
2006. július :: 3. oldal
Nem tudom, valódi történetről van-e szó vagy pedig tanulságos meséről, de többször eszembe jut – különösen az évi szabadságok időszakában – az Afrika-kutató esete. Emberünk gyorsan el akarta végezni munkáját, ezért >>>

Körössy László
Egy korsó sörrel és imádságos lelkülettel
2006. július :: 6. oldal
Kereszténységüket a közéletben is nyíltan vállaló, hitvalló embereket bemutató sorozatunkban szeretnénk megmutatni néhány egyházi-közéleti ember személyiségének kevésbé ismert vonásait. Ezúttal Czigány György költőt >>>

Bókay László
Dona nobis pacem
2006. július :: 8. oldal
A nagyobb külföldi repülőtereken az utazók már megszokhatták, hogy a fényes, csillogó, zajos, rohanó repülőtéri forgatagban egy-egy kápolna található, ahol az ember csendet, nyugalmat találhat, imádkozhat. Mindez jólesik utazás >>>

Lukács János
Ahol a nagyi a családfő, ott sok jó elfér kis helyen
2006. július :: 10. oldal
Miközben már Erdélyben is rég felbomlott a hagyományos nagycsalád – ahol esetenként több generáció lakott egyetlen fedél alatt – egy kolozsvári tömbházlakás négy szobáját nyolcan osztják meg egymással: a nagymama, két >>>

Bókay László
Ne a dekadens legyen a divat!
2006. július :: 12. oldal
Az alkotmánybírósághoz tavaly ketten beadvánnyal fordultak, mert diszkriminatívnak találták a művi meddővé tétel törvényi szabályozását. A taláros testület döntött: valóban a felnőtt ember önrendelkezési jogát sérti, hogy >>>

Szalontai Anikó
Aki egészen Isten gondviselésére bízta magát
2006. július :: 14. oldal
Loyolai Szent Ignác talán az egyik legismertebb szent. Minden középiskolás találkozik nevével a történelemkönyvben. A jezsuita rend alapítója, aki fontos szerepet töltött be a reformációt követő katolikus megújulás >>>

Lányi Béla SVD
„Szent István örökségét ápoljuk Nyugaton…”
2006. július :: 16. oldal
„Az emigráció lassan kihalóban – magyarázza Cserháti Ferenc atya –, ma elsősorban a migráció révén külföldre érkező magyarok között lelkipásztorkodunk. Hiszen tizenöt évvel ezelőtt új korszak kezdődött, s >>>

Suhajda Lajos SVD
Kezünk munkájából élünk
2006. július :: 17. oldal
Ha valamelyik hónapról elmondhatjuk azt, hogy különösen is munkás hónap, akkor júliusról el kell mondanunk. Hiszen ekkor van az aratás ideje. Eszembe jut az Úr Jézus kijelentése: „Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is >>>

Bodnár Zita
A szívből fakadó Szépség
2006. július :: 18. oldal
„A keresztény lét szépsége és továbbadásának öröme” címmel tartották az Egyházi Mozgalmak és Új Közösségek II. Világkongresszusát május 31-e és június 2-a között a Rómához közeli Rocca di Papában. A >>>

Prokopp Mária
A hősies Istenre hagyatkozás portréja
2006. július :: 21. oldal
Idén, 2006. július 15-én az egész művészetszerető világ Rembrandtra, a holland festőóriásra emlékezik születésének 400. évfordulója alkalmából. Mi, magyarok különösen büszkék vagyunk arra, hogy hazánk legjelentősebb, >>>

Szalontai Anikó
„Ahogyan Krisztus szereti az Egyházat”
2006. július :: 22. oldal
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete, az Országos Lelkipásztori Intézet és a Katolikus Családtervezési Tanácsadó által közösen szervezett előadássorozat – amellyel a házasságra készülő fiataloknak kívántak segítséget >>>

Szalontai Anikó
„A hűség valójában te magad vagy”
2006. július :: 23. oldal
Házasságra készülő keresztény fiatalok számára előadássorozatot szervezett a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, az Országos Lelkipásztori Intézet és a Katolikus Családtervezési Tanácsadó. 2005 októberétől 2006 májusáig >>>

Lőrincz Sándor
Életünk zarándokútján
2006. július :: 24. oldal
Lourdes, Aachen, Medjugore, Montserrat, Fatima, Santiago de Compostella, Mariazell – néhány kegyhely, ahova tízezrek, százezrek zarándokolnak el egy-egy évben, köztük honfitársaink is. A vallási turizmus nemcsak külföldön >>>

Szarvas István
Egerszalóki Ifjúsági Találkozó
2006. július :: 25. oldal
Az Egertől három kilométerre fekvő Egerszalókon 1982-ben rendeztek először ifjúsági találkozót a helyi plébániához tartozó szabadtéri területen. Az évente jelentkező program azóta csak egyszer maradt el: 2000-ben az árvíz miatt. >>>

Katona Marianna
A kôrisszirup
2006. július :: 26. oldal
Nyuszi mama napok óta az ágyat nyomta.– Ej, ej! Kutyatej! Erre a nyavalyára csak egy orvosság van – csóválta a fejét Uhu doktor. – A kőrisfa nedvéből készült szirup. Úgy tudom, Borzalkának van is odahaza. Szaladj >>>

Nevelős Zoltán
Nézőtér
2006. július :: 27. oldal
Pokol (L’Enfer)Danis Tanović bosnyák rendező – akinek Senkiföldje című alkotása 2002-ben elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart – új filmjét Franciaországban rendezte meg Krzysztof Kieslowski >>>

Somogyi Kristóf
Gondoljunk másképp a Suzukira!
2006. július :: 29. oldal
Mennyi szidalom érte a japán gyárat: proletárautókat gyárt, nem biztonságosak, „gáz” az egész. Ezeket a véleményeket kívánta a Suzuki megcáfolni az Ignisszel, ám a negatív hozzáállás nem változott. Ez követően >>>

Pásztor Andrea
Felelevenedett egy régi hagyomány
2006. július :: I. oldal
A pünkösd utáni tizedik napon, a Szentháromság vasárnapját követő csütörtökön tartják a Corpus Dominit, az egyházi év egyik legjelentősebb ünnepét. Ebből az alkalomból idén is összevont körmenetet rendeztek Kecskemét >>>

Lőrincz Sándor
Meseszálló a templom tövében
2006. július :: II. oldal
Az élet érték, vigyázz rá! / Az élet vagyon, használd fel! / Az élet szeretet, add át magad! – Teréz anya sorai sorjáznak a falra függesztett merített papíron, de a mosolyról is szép gondolatok olvashatók a bőszénfai >>>

Kajtár Edvárd
Isten meghívott
2006. július :: IV. oldal
Idén június 17-én Mayer Mihály megyés püspök Sebestyén-Molnár Árpádot pappá szentelte, Bartha Zsoltot és Németh Antalt pedig diakónussá. Sebestyén-Molnár Árpáddal még szentelése előtt beszélgetett el hivatásáról lapunk >>>

Fazekas Orsolya
Ötven év szolgálat hűségben és szeretetben
2006. július :: V. oldal
Idén négyen tartották aranymiséjüket a Pécsi Egyházmegyében. 1956. június 17-én nyolc teológust szentelt pappá Virágh Ferenc pécsi megyés püspök, közülük négyen ötven éve szolgálnak.Máthé Péter atya pálos szerzetes, >>>

Kondás Sándor
Szeretem a focit, mert…
2006. július :: VI. oldal
– olyan, mint az életünk; amit a pályán látok, az nagyon hasonlít ahhoz, amit az Egyházban is tapasztalok;– nem kell szégyenkeznem akkor sem, amikor azzal szembesülök, hogy a csapat 2000 éves története nem felhőtlen >>>

Seszták István
Vándor, merre tartasz?
2006. július :: VII. oldal
Augusztus második hetében mi fiatalok évek óta együtt zarándokolunk, gyalogolunk, bandukolunk néhány napot. Úti célunk Máriapócs, az Istenszülő oltalmának megtapasztalása. Vándorok vagyunk, akik egész életüket a szívhátizsákba >>>

Budai Éva
„Anyai áldással bocsáss el bennünket…!”
2006. július :: VIII. oldal
„Mit akar az Isten? Vajon feltesszük-e ezt a kérdést elégszer? Az ember legtöbbször csak azt hajtogatja: én ezt akarom, azt akarom… Legyetek szentek, mint az, aki titeket meghív – olvassuk a Szentírásban. A szentségre >>>

Szarvas István
Amikor a vendég bemutatkozik…
2006. július :: X. oldal
„Amikor két ismeretlen ember találkozik, akkor bemutatkoznak egymásnak. A Szent László-templomba új vendég érkezett, aki be is mutatkozik ezen az estén” – ezekkel a szavakkal köszöntötte Jéger Károly apát úr 2006. >>>

Malustyikné Király Ibolya
Megismertük a szeretetet és hittünk benne
2006. július :: XII. oldal
Nemzetközi találkozóra készül a Fokoláre Mozgalom, amelyre Egyetemes Testvériség Napja címmel szeptember 16-án Budapesten, a Sportarénában kerül sor. A találkozó célja, hogy korunk kihívásai között felhívja a figyelmet a >>>

Kovács Ágnes
Mindvégig embernek maradni
2006. július :: XIV. oldal
„Egész életemben ez volt a célom: embernek maradni Isten szeretetében. Soha nem tagadtam meg Istent, mindig eszembe jutott, amikor Jézus mondta: Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt a Mennyei Atyám előtt. Ezt soha >>>

Pados Katalin
Tanúságtétel hitről, szeretetről és a családok értékéről
2006. július :: XVI. oldal
A borús idő ellenére több mint 300-an gyűltek össze 2006. május 27-én a Szombathelyi Egyházmegye Családpasztorációs Bizottsága által szervezett családi majálisra a Martineum Felnőttképző Akadémián. Az egész egyházmegyéből >>>