Károly király fénnyel írott legendája
Szerző: Kovács Gergely
Izgalmas munkám végén a képeket válogatom IV. Károly magyar király életrajzához, ami augusztus folyamán jelenik meg az Új Ember Kiadó gondozásában „Fogadd a Koronát!” címmel. A bőséges magyar szakirodalmat és a szentté avatási eljárás lebilincselően érdekes, majdnem háromezer oldalnyi aktáit tanulmányozva szép és igaz legendák fényébe öltözött előttem újabb magyar szentünk, a néhány hét múlva, október 3-án boldogok közé lépő apostoli király. Az ő első elődje, a mi Szent Istvánunk ünnepén már a kedves olvasó kezében lehetnek ezek a válogatott gyöngyszemek. A könyvből sok rágalom és elhallgatás után egy igaz keresztény ember, egy hitvesét és gyermekeit mindhalálig szerető hűséges családapa, és egy hatalmát nem csak szóval, de példaadó tettekkel, szolgálatként gyakorló államférfi képe bontakozik ki.
Előkészület ez a könyv arra az eseményre, aminek a reményét a kommunizmus idején még egyházi körben is titkolni kellett, egy sok évtizedes álom és érte mondott imádság ünnepi beteljesülése: a sokat szenvedett, hontalanná tett, tövissel koronázott király boldoggá avatása. Lehetne-e méltóbb Károly király hazatérése, és lehetne-e alkalmasabb a történelmi pillanat arra, hogy előítéleteinket félretéve megismerjük az ő hitvalló életét?
Én hálát adok a Jóistennek azért, hogy olvashattam egy gyermekről, aki nem a kiváltságaival, hanem inkább a daduskájával törődött, amikor őt fáradtnak látta, és a környék szegényeire gondolt, akiket négyévesen már nemcsak alamizsnával, de kétkezi munkával akart támogatni. A kis Károly egy életen át szerette Szűz Máriát, napi szentolvasóval, hogy jóvátegye azt a kőhajítást, amivel véletlenül bár, de eltalált egy Szűzanya képet. Az Égi Édesanya pedig pártfogásába vette azt az uralkodót, aki eljegyzése és házassága alkalmával hozzá fordult segítségért, és akinek minden jelentősebb életfordulója valamelyik Szűz Mária-ünnephez vagy a szombati máriás naphoz kapcsolódott. Az ifjú Károly bejárta Erdély földjét, amit később a román megszállás alóli felszabadításban szolgált vezérezredesként. Megszerette a Hortobágyot, megszerette a történelmi Magyarországot. Anyanyelvi szinten bírta a nyelvünket, magyar játszótársai és életre szóló barátai voltak. Nálunk érezte magát otthon, nem pedig a Habsburg Birodalom egyik országában.
