„Viseljétek el egymást szeretettel.” (Ef 4,2b)
Pocokgondok
Szerző: Katona Marianna
A bársony rét közepén, az öreg fűzfa közelében élő pocokcsaládban nagy volt a sürgés-forgás. Pocok papa legidősebb fia, Bendegúz végre asszonyt hozott a házhoz. Nem is akármilyet!
– A legelőkelőbb pocokfamília leszármazottja! – suttogta pocokmama a szomszédasszonyoknak.
– Látszik is rajta! – bólogattak azok helyeslően. – Olyan a bundája, mint a fekete gyémánt!
– És milyen előkelő a tartása, mint egy igazi hercegnőé! A neve is olyan királyi: „Regina” – kotnyeleskedtek Bendegúz húgocskái.
Egyedül a család legidősebb tagja, dédike ingatta rosszallóan a fejét:
– Nem mind arany, ami fénylik!
Bendegúz azonban nem sokat törődött szavaival. Boldogsága akkor vált teljessé, mikor megszületett első kispockuk.
– Micsoda nagy ajándék ez a kicsi! – mondogatta mindenkinek. Az ajándékok azonban minden évben egyre csak sokasodtak. Már az egész ház Bendegúz csemetéivel volt tele. A konyhában futkároztak, a szobákban dobálóztak, a folyosókon ugrabugráltak.
