Amikor egy élet imádsággá válik
Szerző: Rózsásné Kubányi Andrea
Margit annyit jelent: gyöngy. Valóban igazgyöngyként ragyogott hazája földjén, rövid élete elég volt ahhoz, hogy az életszentség legmagasabb fokára eljusson. Mindenben azonosult Krisztussal. Királylánynak született és szegényként halt meg.
Égi születésnapján, január 18-án emlékezünk Árpád-házi Szent Margitra, IV. Béla király és Laszkarisz Mária leányára. Szülei török veszedelemben tett felajánlását - hogy születendő gyermeküket Istennek szentelik - nagyon komolyan vette. 1254-ben tett fogadalmat Humbertusnak, a domonkos rend akkori generálisának kezébe a Nyulak szigetén, ahol édesapja megépítette számára az új domonkosrendi kolostort.
Egész élete odaadás volt. Nem törődött azzal, hogy királylánynak született, mindig a legnehezebb, a legmegalázóbb munkákat vállalta. A különös előnyökkel járó házassági ajánlatokat is visszautasította, mert hű maradt fogadalmához, engesztelni akart hazájáért. Megkapta a jövendölés tudományát, csodák és imameghallgatások is történtek közbenjárására, ezért hamarosan elkezdték a szentté avatási eljárást, de ezt a történelem viharai rendre meghiúsították, így csak 1943. november 19-én történt meg az oltárra emelése.
Életének alapszabálya nagyon egyszerűen hangzik:
„Istent mindenek fölött szeretni
és felebarátunkat, mint önmagunkat.
Sohasem lenni tekintettel önző énünkre.
Embertársunkat soha meg nem vetni
vagy elítélni."
E hármas eszmény megvalósításában tűnt ki társai közül, és próbált egészen Istennek tetsző életet élni. Életáldozatát Isten elfogadta, hiszen az elkövetkező vérzivataros századokban népünk mindig megtapasztalhatta közbenjárását hazánkért. Miként annak idején a török uralomtól, úgy századunkban a kommunizmus rémuralmától megmenekült országunk méltón büszke lehet rá.
Hazánkat ma sem kerülik el a csapások és a nehézségek, de Isten gondviselő szeretete napjainkban is támaszt hivatásokat. Margit egymaga engesztelt egy egész országért, de a 21. század hajnalán is vannak követői, akik közösségben élve megpróbálják a fiatalokat Istenhez vezetni, imádkoznak vezetőinkért, engesztelnek országunkért, reménykednek egy jobb Magyarországban.
Az Árpád-házi Szent Margitról nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációjának nővérei is erre tették rá az életüket. Öt alappillér határozza meg napjaikat, tudtam meg Rauscher Dóra nővértől, a rend általános főnöknőjétől.
Első és legfontosabb a személyes és a közösségi imádság: naponta négyszer végeznek zsolozsmát. A szentmisén kívül mindenki napi egy órát személyes imával tölt el, és minden nap van fél óra közös szentségimádásuk is.
Nagy hangsúlyt fektetnek életükben a prédikálásra: ez nemcsak szavakat, hanem egy életformát is jelent. Egy domonkos nővér mindazzal, amit tesz vagy nem tesz, prédikál.
De természetesen szavakkal is tanúságot tesznek: nyaranta több helyre hívják őket lelkigyakorlatot tartani, tanítanak az óvodától a főiskoláig, több helyen imacsoportokat hoztak létre, lelkivezetést végeznek és Kárpátalján cigánypasztorációval is foglalkoznak. Budakeszin és Ungváron katolikus kollégiumot vezetnek. Ez utóbbiban hétvégeken kulturális, illetve lelki programoknak adnak helyet azzal a céllal, hogy megtartsák magyarnak az ottani magyarokat. Ifjúsági összejöveteleket, lelkigyakorlatokat szerveznek az ottani fiatalok számára.
Nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy jó közösség legyenek. Megpróbálják egymást nagyon szeretni, és minden lehetőséget megteremteni ahhoz, hogy ez a szeretet egyre jobban növekedjen köztük, hogy így velük élhessen Jézus.
Kiemelkedő még náluk a stúdium: egy domonkos nővér - mint a jó pap - holtig tanul. Civil diplomáján kívül szinte mindenki szerez teológiai végzettséget is, a rendi képzésen túlmenően az örökfogadalmasok folyamos továbbképzésére is törekszenek. A tandíjat, ami nem kevés, külföldi pályázatok útján biztosítják. Cambridge-ben az angol Stone kongregáció közössége ingyen szállást és ellátást biztosít az ottani egyetemen tanuló nővéreiknek. Céljuk, hogy ezek a magasan képzett nővérek bekerülhessenek a felsőoktatásba mint egyetemi oktatók, valamint hogy ők lássák majd el a rendi képzést is.
Az ötödik alappillér az engesztelés: a közösségben és személyesen is próbálnak önmegtagadással és imával tenni azért, hogy minél több ember megismerje az örömhírt, el tudja fogadni Isten szeretetét, és ezáltal eljuthasson az üdvösségre. Törekednek úgy vágyni mindenki üdvösségére, mint ahogy Krisztus vágyott arra.
Most tekintsünk vissza a múltba. Domonkos nővérek 1868-tól vannak hazánkba. Először Kőszegen kezdte el 10 német ajkú leány a közös életet azzal a szándékkal, hogy Árpád-házi Szent Margit szellemében új szerzetesi közösséget hoznak létre. Céljuk az volt, hogy leányiskolát alapítanak és tanítanak. Hamar megtanulták nyelvünket, és néhány éven belül az óvodától a tanítóképzőig volt oktatási intézményük. A nővérek száma egyre gyarapodott, így pár év múlva az ország több városában - Vasváron, Szarvaskenden, Velemben, Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Szombathelyen és Budapesten - is nyitottak rendházat. A közel egy évszázados életet az 1950-es szétszóratás törte meg. Ekkor 8 helyről mintegy 200 nővért internáltak. A rendek működésének betiltása után a nővérek egy része egyszerű, kétkezi civil foglalkozásból, mások tanításból tartották fenn magukat. Szerencsére a kommunizmus idején több bátor nővér az illegalitásban is kapcsolatban volt egymással és foglalkoztak hivatásgondozással. Ez tette lehetővé, hogy többen titokban belépjenek a rendbe és letegyék a fogadalmakat.
Így az 1990-es újrakezdés nem érte őket váratlanul. Néhány idős nővérrel együtt tízen kezdhették el újra a közös életet. Először Szombathelyen kapták vissza a régi kolostorépületet, amely félig romos állapotban volt. A megyéspüspök atya segítségével és külföldi támogatásból sikerült helyreállítaniuk. 2002 őszéig ez volt az anyaház. Sok idős nővér élt még akkor, de közülük csak kevesen tudták vállalni a közös életet. 16-an most is kint élnek saját otthonaikban, illetve szociális otthonokban. Ők imáikkal, nehézségeik felajánlásával támogatják a közösségben élő, aktívan dolgozó nővéreket. Ez is hozzátartozik a közös apostolkodáshoz. 1997-ben a nővérek száma annyira megnőtt, hogy a szombathelyi ház szűknek bizonyult. Ekkor kaptak egy ajánlatot Budakesziről, ahonnan az Isteni Megváltóról nevezett nővérek Piliscsabára költöztek, és megürült az ottani épület. Így 1998 őszétől beköltözhettek ide.
Időközben Kőszegen is vettek egy családi házat, ahol most 12 nővér él. Ezt az épületet is sikerült fölújítaniuk. Itt visszakapták volt iskolájukat, ahol felmenőrendszerben kiépült a nyolc osztályos katolikus általános iskola. Petra nővér igazgatásával a világiakon kívül hat fiatal nővér tanít itt. Közben a szombathelyi rendházat eladták, és ennek árából, valamint külföldi pályázatokból sikerült ez év őszére elkészülnie Budakeszin az új anyaháznak. Németh István szombathelyi építész tervei szerint fölépített háromszintes épület alagsorral, tetőtérrel kb. 1100 m2 alapterületű. A ház alkalmas előadások rendezésére, közösségek fogadására, lelkigyakorlatok szervezésére, elcsendesedési lehetőséget is tudnak biztosítani azoknak, akik erre vágynak. Szeretnék, ha a hozzájuk érkezők részt vennének majd a közösség liturgiájában is. A régi épületben, ami az egyházközség tulajdona, most egyetemi kollégiumot működtetnek a nővérek.
- Hisszük, hogy Istennek szándéka van velünk, ezért indít fiatal lányokat arra, hogy csatlakozzanak hozzánk. Elég intenzíven foglalkozunk hivatásgondozással. Próbálunk segíteni azoknak, akikben valamilyen szándék bontakozik ki a szerzetesi élet felé. Összesen 35-en élünk a közösség három házában, de sokkal többen kellene lennünk ahhoz, hogy meg tudjunk felelni korunk elvárásainak és kihívásainak, hogy minél több ember megismerhesse általunk is Isten szeretetét - fejezi be a beszélgetést Dóra nővér.
Amint Szent Margit a 13. században jelként élt nővérei között a kolostorban, úgy próbálnak most a 21. század hajnalán Jézusról tanúságot tenni a domonkos nővérek a világban. Hiszem, hogy életükkel, példájukkal, engesztelésükkel sikerül hozzájárulniuk Mária országának megmentéséhez.
