A párizsi missziós hét eseményeiről
Az evangelizáció ismét szívügye az egyháznak
Szerző: Körössy László
„Ki mutatja meg nekünk a boldogságot?" címmel evangelizációs hetet rendeztek október 23. és november 1. között Párizsban. 2003 és 2007 között Európa egy-egy nagyvárosában - három év múlva Budapesten - zajlanak a missziós hetek evangelizációs kongresszussal egybekötve.
Az evangelizáció ismét az egyház szívügye lett, ami nem jelenti azt, hogy a hit hirdetése, a tanúságtétel ne lett volna mindig is alapvető feladata a legkisebb egyházi közösségnek is. Az egyház azonban a jelen helyzetből, a nagyvárosi lét problémáiból kiindulva szeretne választ adni a napjainkban felmerülő, vagy elhallgatott, a közömbösség felszíne alá bújtatott társadalmi, személyes életvezetési, világnézeti kérdésekre. Szeretne egészen közel menni az emberekhez, felkínálni a hitet, a közösséget, II. János Pál pápa szavaival: a szeretet kultúráját.
Párizsban a missziós héten valamennyi templom nyitva állt, a plébániák önálló műsorokkal kapcsolódtak be a rendezvénysorozatba. A templomokba kihelyezett Élet Könyvébe nagyon sokan beleírták vágyaikat, kéréseiket, talán a vártnál többen is, olyanok, akik csak néha vetődnek el az Isten házába. Reggel, délben és este folyamatos imádság zajlott a városban. A Notre-Dame katedrális és a Sacré Coeur-bazilika egész héten át nyitva állt, és Párizs több templomába is eljutott Lisieux-i Szent Teréz ereklyéje.
Kongresszus és kerekasztal-beszélgetés a Notre-Dame-ban
A missziós hét része volt a Notre-Dame-ban megrendezett nemzetközi evangelizációs kongresszus, amely a misszió megalapozásáról szólt. Arról, hogy miért is kell evangelizálnunk. Előadások, tanúságtételek sorozata szólt a napjainkra olyannyira jellemző közömbösség, terjedő önzés ellenpontjáról: a szeretet sürgetéséről. Arról, hogy a testi-lelki éhezőknek táplálékot adjunk. A kongresszus végén az öt nagyváros - Bécs, Párizs, Lisszabon, Brüsszel, Budapest - bíboros érsekei válaszoltak a Notre-Dame-ban jelenlévők kérdéseire.
Erdő Péter bíboros prímás, esztergom-budapesti érsek a pódiumbeszélgetésen az irgalmasságról elmélkedett: „Elgondolkodtató volt számomra és mélyen megrendített, hogy az idén október 9-én az a megtiszteltetés ért, hogy megáldhattam Krakkóban a magyar kápolnát az Isteni Irgalmasság-bazilikában. Ezt a bazilikát II. János Pál szentelte fel az isteni irgalmasság tiszteletére és máris jelentős szentélynek, mintegy zarándokhelynek bizonyul. Nem véletlen a szentatya döntése, hogy Szent Fausztina nővér lelki öröksége alapján most tartja különlegesen időszerűnek az isteni irgalmasság üzenetének hirdetését" - mondta. A párizsi missziós kongresszusról szólva hozzátette: „Az elmúlt hét során többször is hallottunk arról, hogy a körülöttünk lévő, hajdan vallásosabb, keresztényebb világban ma tömeges méreteket ölt a közömbösség. Hallottunk arról, hogy a missziók feladatának teljesítéséhez ennek a közömbösségnek az okait is keresnünk kell. Azt a megállapítást is hallottuk, hogy sokak szerint a közömbösség oka abban keresendő, hogy a keresztény életeszmény túlságosan igényes, hitünk erkölcsi követelményeit túlontúl nehéz megtartani. Ezért aztán sokan feladják a reményt, még az érdeklődésük is elvész a kereszténység iránt, hiszen az szerintük az élet nagy kérdéseire irreális válaszokat kínál. Csakhogy ez a csüggedés elsősorban egy szemléleti hiányosságból fakad. Manapság ugyanis a közgondolkodás nem tud mit kezdeni a bűnnel. Vagy úgy tekintenek rá, mint egy géphibára, amelyet legjobb letagadni, azt kell állítani, hogy így van rendjén, hogy ez a helyes, szóval bátran el kell adni a hibás terméket. A másik lehetőség, ami a bűnnek ebből a személytelen felfogásából ered, éppenséggel az irgalmatlanság, az a szemlélet, amely a bűnnel együtt a bűnöst is egyszer s mindenkorra elveti, megvetéssel sújt egyént vagy akár közösségeket is. Mintha bizony - ismét csak technikailag gondolkodva - kiselejteznénk a hibás terméket. Csakhogy a bűn személyes dolog, mégpedig nemcsak az elkövető részéről személyes cselekedet, hanem alapvetően, szükségszerűen és mindig személyes viszonyokat érint. A legfontosabb személyes vonatkozása az, hogy sérti az elkövető és Isten közötti személyes kapcsolatot. Ezt úgy is szokás nevezni, hogy a bűn Isten akaratának, Isten parancsának a megsértése. De sérthet a bűn másik embert is, megkárosíthat mást, okozhat másnak testi vagy lelki sebet, veszteséget. A bűntől megszabadulni pedig lehetséges. Nem elviselhetetlen és jóvátehetetlen teher az, sem tagadni nem vagyunk kénytelenek, sem magunkat vagy mást nem kell elpusztítanunk, hogy a rossztól szabaduljunk. Mert Isten irgalmas, mert nála kész a bocsánat, mert nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen."
