Vándor voltam és befogadtatok...(Mt 25,35)
Az idegen
Szerző: Katona Marianna
A kerek erdő közepén nagy volt a sürgés-forgás. Minden állatka a tisztás közepén álldogáló „karácsony-fenyőt" díszítette.
- Ide még egy kis angyalhaj hiányzik - kiáltotta Bojti, a kis mókus.
- Beljebb akaszd azt a díszt, fiacskám! - morogta Tódor, az öreg nyest. - Még lecsúszik az ágról és összetörik!
- Kárrrr lenne érte! - rikkantott közbe helyeslően varjú néni.
Hipp és Hopp, a két kis nyuszi egy saját készítésű sárgarépafűzérrel ugrálták körül az egyre díszesebb fát.
- Tegyük az alsó ágakra, akkor ha megéhezünk, titokban elcsenhetünk róla egy-két darabkát! - súgta oda Hipp testvérkéjének.
- Meg ne próbáld! Hiszen az lopás! Ez már nemcsak a mienk, hanem mindenkié! - figyelmeztette Hopp bosszúsan. Nagy igyekezetükben észre sem vették, hogy egy idegen árnyék suhant végig a bokrok mentén. Egyre csak közeledett feléjük. Barna, kopott gyapja volt és fél lábára sántított. Csak Töltike, a kisbárány vette észre és meglepődve felkiáltott:
- Nézd, anyu! Ez a rokonbácsi beteg!
Minden szempár az idegenre szegeződött.
- Békesség nektek! - köszönt az nyugodt, mély hangon. - Látom, az ünnepre készülődtök. Szívesen segítenék, de a lábam megsérült, és nagyon fáradt is vagyok.
Az állatok néma csöndben figyelték az idegent. Egyedül Töltike ugrabugrált oda hozzá:
- Bácsi! Ugye nálunk maradsz?! - kérdezte, miközben körülugrálta. - Az elmosolyodott, de mielőtt bármit szólhatott volna, a kisbárány mamája éles bégetéssel adta tudtára fiacskájának, hogy korántsem osztozik vele elragadtatásában:
- Hányszor mondtam már, kicsikém - korholta Töltikét -, hogy ne állj szóba idegenekkel! Nem! Sajnos nem segíthetünk! - fordult az idegen bárány felé. - Nálunk nincsen szabad hely! Vendégeket is várunk, szóval próbálkozz máshol! - azzal hátat fordított neki.
- Nálunk is teltház van! - vetette oda Hipp.
- Én vendégül látnám, kárrr.., hogy nincsen szárnya! - csörrögte varjú néni kárörvendően.
- Még hogy betoppan ide az ünnep előtti napon! Hívatlanul! Mit gondol ez magáról!? - fortyogott Tódor apó.
- Ne haragudjatok, nem akartam megzavarni a készülődéseteket - hajtotta le a fejét az idegen. - Majd csak találok az erdőben valami zugot, ahol meghúzhatom magamat. Áldott ünnepeket kívánok mindnyájatoknak! - mondta szomorúan, és lassú, bicegő léptekkel megindult az erdő felé.
Az állatok lopott utánapillantottak, miközben igyekeztek elhessegetni szívükből a lelkifurdalás hullámait. Töltike annál határozottabban adott hangot csalódottságának, és hangosan zokogni kezdett.
- Ne bőgj! - vigasztalta Hopp. - Majd én utánamegyek és megmutatom neki az utat a kisbarlangba! Ott legalább kipihenheti magát.
Az este hamar leszállt. Az erdő lakói meleg otthonaikban az ünnepi vacsorához készülődtek. A finomságoktól csak úgy roskadozott az asztal, de mintha egy különös betegség lett volna úrrá valamennyiükön. Az ínycsiklandó falatokban étvágytalanul turkálgattak messzibe révedő szemekkel.
- Szegény bácsi, most éhes és fázik! - sírdogált Töltike.
- Jól van, na! Tudom már, mit teszünk! - simogatta meg végül kisfiát báránymama. Hamar összecsomagolt egy jó adag illatos szénát, répát és egyéb finomságokat. Elővette a szánkót, és csemetéjével egyetemben rápakolta az igen csak nagyra sikerült csomagot.
- Jaj de jó, szánkózunk is! - bégetett vidáman Töltike.
Mire a kisbarlanghoz értek, egészen kimelegedtek. A barlangból kihallatszott az idegen mély, nyugodt hangja: „Jöjjetek, Atyám áldottai... éheztem ugyanis és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, vándor voltam és befogadtatok..." Báránymama úgy érezte, szíve mélyéig hatol ez a hang és ott kéri tőle számon keményszívűségét. Bánattól lehajtott fejjel lépett a barlangba. Szégyellte magát társai helyett is. De mikor feltekintett, még a szava is elakadt a csodálkozástól. A barlangban égett a tűz, s a kőre terített abrosz tele volt finomabbnál finomabb falatokkal. Az idegen körül pedig ott ültek az erdő lakói mind, figyelmesen hallgatva szavait. Ő egy nagy könyvből olvasott. Töltike odaszaladt hozzá, átölelte, majd az ölébe fészkelte magát.
- Tudtam, hogy eljöttök - szólalt meg csöndesen az idegen. - Észrevettem a szívetekben lapuló jóságot, még ha ti nem is tudtatok róla. Köszönöm, hogy megosztjátok velem és egymással ételeiteket és szívetek melegét. Ez a legszebb karácsonyi ajándék!
A kerek erdő kis lakói még soha nem érezték ilyen boldognak magukat. Még a kíváncsi hold is irigykedve hallgatta éneküket: „Ó, gyönyörű szép titokzatos éj...."
