Cikkek listázása

Karácsonyra várva

Kifényesített szívvel

Szerző: Jakubecz Márta

Az adventi idő visszatérő gondolata a karácsonyvárás. Felnőtt és gyermek egyaránt az Úr eljövetelének megünneplésére készül. De mennyivel jobban, milyen „kifényesített szívvel" és türelmetlenül várják e ragyogó ünnepet a gyerekek! Lelkük mélyén felizzik a vágy a szeretet fényének megélésére. Nemrég kisebb gyermekekkel beszélgettem e témáról, olyanokkal, akik rendszeresen részt vesznek a hitoktatáson, és hetente járnak a szentmisékre is. Álljanak itt az ő vallomásaik a karácsonyra való készülődésükről. 

Ákos (4. osztályos):

Én azért várom a karácsonyt, mert olyankor együtt ünnepel az egész családunk, és a kis Jézus születésének örül. Arra szoktam a szentestén gondolni, hogy milyen szép, hogy az összes keresztény együtt örül! A szüleim arra nevelnek bennünket, hogy nem a karácsonyfa alatti ajándék a fontos, hanem a szívünkben lévő szeretet. Nagymamámmal sokat imádkozom együtt, ő a szomszéd faluban hitoktató. Adventben Betlehemet szoktam készíteni a fa alá, a napközis tanító nénivel pedig karácsonyi üdvözlőlapot. Iskolánk, a Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola minden adventben ajándékműsort készít a szülők és a falu részére. Ezt a művelődési házban szoktuk előadni pár nappal karácsony előtt. Én a Kis Mátyus Táncegyüttesben táncolok, és az alsó tagozatosok irodalmi színpadában lépek fel. Karácsony előtt az egész családunk elvégzi a szentgyónását. Négyen vagyunk testvérek, mind fiúk, persze Márton Mátyás, a legkisebb testvérem csak a gyóntatószék előtt várhat ránk, mert ő még csak kicsike. Én így készülök a karácsonyra.

*

Tamara (4. osztályos):

Mi otthon már advent első vasárnapjára adventi koszorút készítünk az anyukánkkal. A konyhába tesszük, mert ott étkezik együtt a legtöbbször a család. Adventben többet járunk templomba. Karácsony előtt az egész családunk elmegy a „nagy gyónásra" a templomba. Ez azért „nagy gyónás", mert ilyenkor hosszú sorok kígyóznak a padok között: mindenki meg akar szabadulni a bűneitől, hogy tiszta szívvel fogadhassa a lelkébe az Urat.

Az osztályfőnökünkkel adventben pompába öltöztetjük az osztályt: az ablakokra csillogó papírokból kivágott hópelyheket ragasztunk vagy a kis Jézus jászlát. A karácsonyestében azt szeretem, hogy olyankor mindenki megbocsátja a másiknak a hibáit, és a szereteté, a kedvességé a főszerep.

*

Zoltán (3. osztályos):

Nagy az örömünk a szentestén, mert mindenki megajándékozza a másikat. Anyuka azt mondja, hogy mégis Jézus a legnagyobb ajándék. Ezt ugyan nehéz megértenem, de azt hiszem, tényleg velünk van a kis Jézus, mivel őt ünnepeljük, őt várjuk.

*

Rebeka (3. osztályos):

Karácsonykor eljönnek hozzánk a nagymamáék, és együtt vacsorázunk, nekem ez a legszebb élmény. Utána bemegyünk csengőszóra a karácsonyfához, imádkozunk, és megajándékozzuk egymást. Az idei tanévben az elsőáldozásra készülök, így jövőre már én is szentáldozáshoz járulhatok karácsonykor. Alig várom!

*

 

Máté (4. osztályos):

Nálunk a karácsony a szeretetről szól. A mi családunk felekezetileg vegyes, mert apu és én a testvéremmel katolikus vagyok, de az édesanyám és az ő rokonsága evangélikus.

A mi falunkban ez gyakori. Szenteste mi mind a két templomba elmegyünk, ez így van évek óta. Délután öt órakor van az istentisztelet az evangélikus templomban. Onnan hazamegyünk, megvacsorázunk, és a karácsonyfa alatt ünnepelünk. Énekelünk, imádkozunk, megajándékozzuk egymást. Egész este szeretetben örülünk egymásnak. Éjfélkor az egész család elmegy az éjféli szentmisére. Olyankor a templomban sok evangélikus is van, mert az éjféli szentmise nagyon szép. Az én édesanyám máskor is eljár velünk a katolikus templomba, ő arra tanít, hogy minden keresztény szeresse egymást, mert ez a legfontosabb! Erről szól a karácsony is.

*

Gábor (3. osztályos):

Karácsony este együtt énekel az egész családunk, nekem ez tetszik a legjobban. Az énekeket a nagymama tudja a legjobban, de már én is tanulom. Éjfélkor szentmisére indulunk, akkor a legszebb, ha hull a hó!

*

Bence (1. osztályos)

Alig várom a karácsonyt! Azt szeretem benne, hogy béke van és nyugalom, mindenki örül egymásnak. Mindig szép ajándékokat kapok, én is szoktam ajándékot készíteni a szüleimnek és a testvéremnek. Anyu mindig megdicsér érte, hogy milyen ügyes vagyok. Már tudom a Mennyből az angyalt, én is szeretném énekelni a karácsonyfa alatt.

*

Ezek a gyermekek látszólag ugyanolyanok, mint a többiek. Ám azáltal mégis mások, hogy vallásos nevelésben részesülnek, s így szüleiktől esélyt kapnak arra, hogy mindennapjaikat a hittel „felvértezve" éljék meg. Remélhetőleg ez a későbbiekben is sikerül nekik, és nemcsak a karácsonyok alkalmával.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>