Cikkek listázása

Bemutatjuk a vajdasági Keresztény Értelmiségi Kört

Szeretnénk lélekben gazdagabban élni

„Még mi magunk is meglepődünk, amikor kimondjuk: a Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK) jelenleg a Vajdaság legnagyobb magyar civil szervezete. Pedig ez olyan tény, amit egyértelmű adatokkal lehet alátámasztani: a szervezetnek 49 településen alakult helyi csoportja és már közel 800 tagja van. Lépten-nyomon találkozunk a vajdasági magyar sajtóban a KÉK programjaira vonatkozó értesítésekkel és beszámolókkal. Pedig alig több mint két évvel ezelőtt, 2002. augusztusában ült egy asztalhoz 20 értelmiségi - köztük 3 katolikus pap -, akik egyetértettek abban, hogy egy ilyen jellegű szervezetet létre kell hozni, mert van küldetése, és azt a küldetést, amit felvállalt, ebben a formában akkor még nem teljesítette senki" - tudtuk meg Mester Imrétől, a KÉK projektmenedzserétől, aki az alábbiakban e civil szervezet életét ismerteti meg olvasóinkkal. 

A KÉK azzal a céllal alakult meg, hogy a vajdasági magyar keresztény értelmiségieket egymáshoz közelebb hozza. Szeretnénk lélekben gazdagabban, mindennapjainkban keresztényként élni. Amennyire erőnkből telik, el kívánjuk látni azokat az evangelizációs feladatokat, amelyek a világiakra várnak. Ez a szerepvállalás jogunk és kötelességünk. Célunk, hogy a Vajdaságban élő magyar keresztény értelmiség számára újabb lehetőséget nyújtsunk a keresztény önépítésre és ismeretvilágának gazdagítására.

Fontosnak tartjuk, hogy kapcsolatok szövődjenek a Vajdaság különböző részein élő magyar értelmiségiek között. Miként azt XII. Pius pápa kifejtette, a krisztushívőknek, pontosabban a világi hívőknek egyre inkább tudatában kell lenniük, hogy nem csupán az egyházhoz tartoznak, hanem ők az egyház, amely általuk az emberi társadalom éltető elve. II. János Pál pápa a Christifideles laici című apostoli buzdításában pedig már azt is részletezi, hogy a hívek nem mondhatnak le a közéleti, a politikai szerepvállalásról.

A közömbös magatartást semmi sem igazolja, hiszen mind jobban tapasztaljuk, hogy a kultúra nemcsak a keresztény hittől, hanem minden emberi értéktől eltávolodik. Éppen ezért a jelenlét a kultúrában sürgető feladat, mert általa az embert szolgáljuk.

A KÉK feladata az ember formálása. A keresztény erkölcsi alapokat hirdető és megvalósító személy kovász. Ha jobbá tesszük az embert, beleértve magunkat is, a társadalom is jobbá válik. Ugyanakkor képes lesz arra, hogy megismerje, mi a közjó. Az egoizmusába zárkózó társadalom ezt nem tudja felismerni. A közjó mércéje nem lehet egy politikus vagy egy politikai irányvonal, a közjó az emberi jogok összessége. 

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>