Cikkek listázása

A Duna Gibraltárja

Szerző: Harmath Károly OFM

Fotó: Harmath Károly OFM

Szép időben a Szabadka irányából érkező utas már messziről észlelheti Délvidék hegyének, a Fruška Gorának (Tarcal-hegy) nyúlványait, de ahhoz, hogy megpillantsa a völgybe épült Újvidékkel szemben, az egyik hegyaljai dombon emelkedő péterváradi várat, fel kell hágnia a Nagycsatorna hídjára. Innen már nemcsak a város látványa bűvöli el, hanem az erődítmény is, amit gyakran a Duna Gibraltárjának is neveznek.

A történelmi adatok arról tanúskodnak, hogy a jelenlegi vár már legalább a harmadik ezen a helyen. A péterváradi vár 1692 és 1780 között nyerte el mai formáját. Tervezője, a francia mérnök: Sebastian Voban márki Európa kora legjobban védett várának képzelte el, amit sikerült is megvalósítani. Így a jól kigondolt védelmi rendszerrel rendelkező vár bekerült Közép-Kelet Európa nagyobb várainak a sorába. A várkomplexum látványa csak sejteti, hogy az erődítmény 112 hektáron fekszik. A látogató, aki sétát tehet a földalatti védelmi folyósokon, az idegenvezetőtől megtudhatja, hogy tulajdonképpen négyszintes alagútrendszerről van szó, amelynek hossza eléri a 16 kilométert, a turista ennek azonban csak bizonyos részeit járhatja be. Ahhoz, hogy behatóbban megismerkedjen a várnak és környékének a múltjával, el kell látogatnia az Újvidéki Városi Múzeumba, ahol régészeti maradványok tanúsítják, hogy itt már a kőkorszakban is település állott.

Nem csoda tehát, hogy a rómaiak is kihasználták a hadászati szempontból is biztos terepet. Ők a Cusum nevet adták az itt emelt erődítménynek és az azt körülvevő falunak. A birodalom eleste után a vár ebek martaléka lett. S így maradt ez egészen a 13. századig, amikor ciszterciek kezébe került a környék. A római vár helyén vagy annak maradványain – a tisztázás még a régészekre vár – a troisfontaines-i ciszterciek emeltek maguknak monostort, amit később valódi vármonostorrá alakítottak át. Monostoruk Bélakúti (Belafons) Ciszterci Apátság néven került be a történelembe. Az apátság adománylevelét IV. Béla királyunk írta alá 1237. június 24-én. Az alapító levélben többek között ez áll: „A Szerémségben Péternek, Turwey fiának örökös javai, melyek az illetőnek hűtlensége miatt, mivel a király anyját megölvén felségsértést követett el, a királyi kezekre visszaszállnak… Ámbár kedves anyánknak lelki üdveért a fennemlített Péternek – kinek gonosz merénylete folytán öletett meg – Isten egyházának kellett volna ajándékoznunk, mindazonáltal ezen birtokokat, saját és édesanyánk lelke üdveért örökös alamizsnaként adjuk a fönnemlített egyháznak”. A ciszterciek azonban nemcsak a várat kapták meg, hanem Újvidék határának nagy részét is. A cisztercita monostor a 13. és 14. században élte fénykorát. Az apátság nevét említő utolsó hivatalos dokumentum 1338-ból maradt ránk. Később a „péterváradi apátság” elnevezés bukkan fel. A 2002-ben és 2003-ban végzett régészeti ásatások és a modern technika vívmánya, a számítógép ma már vizuálisan is elénk tárja, milyen is lehetett az erődítménnyel egybekötött apátság. A jelenleg is tartó régészeti ásatások bizonyára még sok mindent elárulnak majd erről a korról.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>