Cikkek listázása

Életmentés szervadományozással

Amikor „új ember” születik

Szerző: Gábor Adrienn Angéla

Az emberiség történelmének kezdete óta a születést és a halált megfejthetetlen misztérium övezi, a földi élet kezdetével és befejezésével kapcsolatos kérdések a vallások gerincét jelentik. Keresztényként mi magunk is sokat beszélünk a lét csodájáról, a magzati élet védelméről, az abortusz elutasításáról, az eutanázia és a klónozás etikájáról-etikátlanságáról, azonban igen kevés szót ejtünk a szervadományozás fontosságáról, amellyel a halálból új élet születik. Maga II. János Pál pápa is kiáll az életmentés e nemes cselekedete mellett, mert szavai szerint nincs nagyobb keresztény jócselekedet, mint amikor valaki halálában is a másik ember életét vigyázza.
Mindaddig, amíg valaki személyesen, családtagjai vagy barátai révén nem kerül kapcsolatba a szervátültetéssel, legszívesebben szóba sem hozza azt. Valahogy szemérmesen hallgatunk, mintha tabu lenne, mert talán morbid dolognak tűnik arról beszélni, mi történjék testünkkel a halálunk pillanatában. A hívők elsősorban a lelkükkel foglalkoznak, a vallástalanok még azzal sem. Sokan keresztényként is úgy vélik, egyedül Isten dolga megítélni, hogy meddig járjuk földi zarándokutunkat, ő tudja, milyen módon és mikor vonja meg majd tőlünk az éltető leheletet, ezért elutasítják a művi életmentés e fajtáját. Az ember ne avatkozzék bele Isten terveibe, mondják. Igen ám, de honnan tudjuk, hogy nem éppen Isten az, aki ezzel a megoldással kíván egy szervre váró beteget további évekkel, évtizedekkel megajándékozni? Megtartani ezáltal egy édesanyát, hogy felnevelje gyermekeit, megmenteni az életét egy családapának, hogy gondoskodjék szerettei testi-lelki jólétéről, visszavezetni az élet mezsgyéjére egy fiatalt, hogy beteljesíthesse küldetését...

Sajnos számos olyan betegség van, amelynél az egyetlen gyógyító eljárás a megbetegedett szerv cseréje. Vannak olyan szervek, amelyeknél áthidaló megoldással elodázható vagy elkerülhető a transzplantáció, mint például a vesénél. A tüdő, a szív, a máj esetében azonban nincs más megoldás. Manapság egyre természetesebbek és gyakoribbak a szervcsereműtétek, mert a kutatóknak sikerült olyan gyógyszereket kifejleszteniük, amelyek megakadályozzák a transzplantáció sikertelenségét, a test által idegenként felismert, beültetett szerv kilökődését. Az átültethető szervek száma azonban jóval kisebb, mint ahány embernek szüksége lenne e műtéti beavatkozásra. Ebből az következik, hogy azoknál a szerveknél, amelyeknél nincs mód az áthidaló megoldásra vagy alternatív kezelésre – mint a dialízis a vese esetében – ott a betegek egy része meghal, mielőtt megkaphatná az életet jelentő csereszervet. Ezért a világon mindenütt törekednek arra, hogy az átültethető szervek számát növeljék.

– Ezek a szervek rendelkezésre állnának, de különböző okok miatt nem jutnak el odáig, hogy kiemeljék és átültessék egy élő testbe. Sokan eleve megtagadják az önkéntes szervfelajánlást, illetve vagy önmaguk, vagy hozzátartozóik elzárkóznak attól, hogy haláluk esetén donorok legyenek. Az egészségügy megfelelő szervezettsége is hiányzik ahhoz, hogy tömegessé váljék a szervátültetések száma. A halott testből szervet kiemelni ugyanis szoros időkorlátok között lehetséges csak, pusztán addig, ameddig gépekkel fenntartható annak működőképessége – mondja dr. Lang György mellkassebész, a tüdőátültetés hazai specialistája.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>