Életmentés szervadományozással
Amikor „új ember” születik
Szerző: Gábor Adrienn Angéla
Sajnos számos olyan betegség van, amelynél az egyetlen gyógyító eljárás a megbetegedett szerv cseréje. Vannak olyan szervek, amelyeknél áthidaló megoldással elodázható vagy elkerülhető a transzplantáció, mint például a vesénél. A tüdő, a szív, a máj esetében azonban nincs más megoldás. Manapság egyre természetesebbek és gyakoribbak a szervcsereműtétek, mert a kutatóknak sikerült olyan gyógyszereket kifejleszteniük, amelyek megakadályozzák a transzplantáció sikertelenségét, a test által idegenként felismert, beültetett szerv kilökődését. Az átültethető szervek száma azonban jóval kisebb, mint ahány embernek szüksége lenne e műtéti beavatkozásra. Ebből az következik, hogy azoknál a szerveknél, amelyeknél nincs mód az áthidaló megoldásra vagy alternatív kezelésre – mint a dialízis a vese esetében – ott a betegek egy része meghal, mielőtt megkaphatná az életet jelentő csereszervet. Ezért a világon mindenütt törekednek arra, hogy az átültethető szervek számát növeljék.
– Ezek a szervek rendelkezésre állnának, de különböző okok miatt nem jutnak el odáig, hogy kiemeljék és átültessék egy élő testbe. Sokan eleve megtagadják az önkéntes szervfelajánlást, illetve vagy önmaguk, vagy hozzátartozóik elzárkóznak attól, hogy haláluk esetén donorok legyenek. Az egészségügy megfelelő szervezettsége is hiányzik ahhoz, hogy tömegessé váljék a szervátültetések száma. A halott testből szervet kiemelni ugyanis szoros időkorlátok között lehetséges csak, pusztán addig, ameddig gépekkel fenntartható annak működőképessége – mondja dr. Lang György mellkassebész, a tüdőátültetés hazai specialistája.
A tüdő esetében – kioperálástól szállítással együtt a beültetésig – ez legfeljebb hatórányi időtartam, a vesénél, májnál valamennyivel több, a szívnél azonban mindössze négy óra. Hosszú évekig a tüdőátültetésre váró magyar betegek külföldről kaptak szervet, és hónapokat, éveket kellett várniuk a műtétre. Magyarországon ugyanakkor itt voltak az átültethető tüdők, de hiányzott a speciális szaktudás és a szükséges jártasság, a szervezettség, a technikai és anyagi feltételek. Ez ma már megoldott, a tüdők kioperálását Lang György végzi, a beültetés még Bécsben történik. Két éve itthon is országosan koordinálttá vált a szervcserék folyamata. Abban az esetben ugyanis, ha egy kórházból donort jelentenek a szervátültetésekkel foglalkozó központ, a Hungarotransplant felé, több orvoscsoport is a helyszínre érkezik, hogy lehetőleg minél több szervet megmentsenek a várakozó betegek részére. Magyarországon tavaly történt meg először, hogy egyszerre hat szervet sikerült úgy kioperálni egy agyhalottból, ez pedig hat megmentett életet jelent! Az átültethető szervek tekintetében Magyarország az európai középmezőnyben helyezkedik el, de felvilágosító munkával, jobb szervezettséggel, nagyobb odafigyeléssel és jobb anyagi feltételekkel sokkal több csereszervet tudnának elérhetővé tenni az orvosok. Az intenzív osztályokra nagy felelősség hárul abban, hogy adományozható szerv esetében arról jelentést küldjenek a transzplantációt koordináló központ felé, és mesterséges úton „életben” tartsák a kioperálható szerveket.
– Ez sok pluszmunkát és áldozatkészséget követel a személyzettől. Nincsenek is könnyű helyzetben, hiszen az idejüket és energiájukat értelmesebbnek tűnhet elsősorban az élő betegre fordítaniuk, mintsem a halottra. Mi, akik kiemeljük a donorból a még működőképes szervet, még ugyanazon a napon látjuk a halálból fakadó élet csodáját is, ezért talán motiváltabbak vagyunk – magyarázza Lang doktor.
A donorjelentések megszaporodása mellett nagyban segíthetné az életmentést, ha általános gyakorlattá válna itthon is, hogy egyszerre több működőképes szervet operálnak ki és ültetnek át. A hazai orvostudomány megtette a kezdő lépéseket, de az út még hosszú. A donáció jogi környezete is kérdéseket vet fel.
– Kétféle jogi szabályozás terjedt el a világon. Az egyik szerint donorszervet abból lehet kioperálni, aki életében tett olyan nyilatkozatot, hogy ehhez hozzájárul. A másik szabályozás szerint annál, aki nem tett nyilatkozatot, hogy hozzájárulna a szervkivételhez, a feltételezett beleegyezés alapján ki lehet operálni a szerveket. Magyarországon ez utóbbi érvényesül, akárcsak Ausztriában és Spanyolországban, és ez kedvező jogi hátteret biztosít a donációnak. Sokszor tapasztaljuk azonban, hogy bár a lehetséges donor nem tett életében elutasító nyilatkozatot, elhunyta után a hozzátartozók mégis ellenzik a beavatkozást. Ezt természetesen tiszteletben tartjuk, de fájó szívvel, mert értelmetlen tiltakozást látunk. Mi személyesen ismertük azokat a betegeinket, akiknek adott esetben az életük múlt ezen a visszautasító döntésen – mondja Lang doktor.
A donáció megtagadásának okát nem szokták firtatni az orvosok, hiszen legtöbbször az a hozzátartozókra hirtelen rászakadt gyászból fakadó reakció. A szervadományozás lehetőségéről éppen ezért olyankor kell beszélnünk, amikor tiszta fejjel és szívvel tudunk dönteni az életmentés ilyen formája mellett. Ha családi, baráti beszélgetésekben ki-ki megismeri a másik álláspontját, akkor az alkalmasint bekövetkező nehéz helyzetben pozitív választ tud adni a donáció kérdésére. Életet ment, aki igent mond…
A transzplantáló orvosok álma az, hogy a „keresletet” és a „kínálatot” egyensúlyba hozzák, vagyis a beültethető szervek számát a szükséges mértékig növeljék. A következő évtizedek egyik feladatának tekintik ezért, hogy megoldják a xenotranszplantációval járó problémákat, vagyis az állati eredetű szervek génmódosítását oly módon, hogy azok beültethetővé és jól működő szervvé váljanak az emberi szervezet számára. Addig is – betegeik érdekében – bíznak az emberek életadó, szervadományozó jó szándékában. Amíg élünk, személyesen dönthetünk az életmentés e módja mellett – nem utolsósorban abban bízva, hogy testünkből távozó lelkünk ezáltal is nemesebben, tisztábban tér Istenhez.
