Üdvösséghozó rendteremtés egy kis fegyver(mellék)zajjal
Szerző: Harmath Károly OFM
Egy pacifistának nem róható fel, ha kissé cinikusan reagál, amikor háború és béke kérdésében kell nyilatkoznia, hiszen nap mint nap erősödhet benne a meggyőződés, hogy egy gyilkos kultúrát propagáló közegben elkerülhetetlen a háború. Egyrészt keserűen állapítja meg, hogy az élet kioltása mindennapossá vált: ugyanúgy gyilkoljuk a védtelen magzatot, mint a halál – emberileg biztos – jelöltjeit, hirdetvén az eutanáziát. Az erőszak is „mindennapi kenyér” lett: a kisgyermek öklét szorongatva ül a képernyő előtt, a serdülő abban a tévhitben él, hogy – amint a filmekben történik – sokszoros halálos találat után is bármelyik pillanatban újjá lehet éledni, a hős „katonafiú” pedig a modern harci eszközökbe épített képernyő előtt úgy viselkedik, mintha számítógépes játékról lenne szó. Másrészt nem menekülhet attól a meggyőződéstől, hogy az emberi gonoszság valódi misztérium. Érthetetlenül áll előtte, mert nem kap választ arra, hogy miért kell a háború, és vajon mit old meg egy háború. Harmadszorra az is alapvető kérdés, hogy a nyugtalan ember, aki harcban áll önmagával és környezetével, hogyan állhat ki a béke mellett.
Közhelynek számít, hogy a buta saját kárán, az okos pedig mások kárán tanul. Itt mintha ez az ősi bölcsesség sem állná meg a helyét. Háborúk urai már számtalanszor láthatták, hogy a fegyverek nem oldanak meg semmit. A racionálisnak tartott ember irracionális lépéseket tesz, s ebben az irracionalitásban odáig megy, hogy pimaszul védi saját emberhez nem méltó döntéseit.
