Pap vagy te mindörökké
Szerző: Kovács Ervin
Június nemcsak a természetben, de az egyház belső életében is a termés betakarításának az ideje. A székesegyházak szentélyeiben lekaszált búzakalászokként fekszenek az életüket Istennek és egyházának szentelni kívánó ifjak. Az oltár előtt arcra borulnak és kérik az örök főpaptól, hogy részesítse őket tanító, megszentelő és pásztori küldetésében. Az egyház egyik legünnepélyesebb és szimbólumokban gazdag szertartása az egyházi rend fokozatainak a kiosztása: a diakónus, pap és püspökszentelés.
Mindegyik szentség lényeges összetevője az anyag és a forma, vagyis egy látható eszköz és az azt pontosító, megvilágító szavak. Így az egyházi rend kiosztásában is a lényegi részt képezi a püspök kézrátétele és a felszentelési ima. Ha meg akarjuk tudni, mit hisz az egyház a papságról és mit vár el papjaitól, elmélkedve olvassuk el a papszentelési imádságot, melyet a püspök énekel az előtte térdelő szentelendők fölött.
Az egyházi rend szentsége először is a teremtett világ isteni rendjére épül: „Állj mellettünk, Urunk, szentséges Atyánk, mindenható örök Isten. Az emberi méltóság szerzője te vagy és te vagy minden kegyelem kiosztója. Általad áll fenn a mindenség, mert te vagy szilárd alapja”. A választott népnek már az Ószövetségben is szüksége volt pásztorokra, akik szolgálati rendekre tagolódtak: „Te Fiadnak, Jézus Krisztusnak szolgáit a Szentlélek erejével különböző rendekbe osztottad, hogy újszövetségi választott népedet gondozzák. A te titokzatos isteni akaratod szerint már az Ószövetségben létrejöttek bizonyos tisztségek. Így amikor Mózest és Áront néped vezetésére és megszentelésére rendelted, az utánuk következő rendben és méltóságban férfiakat választottál munkájukhoz segítő társakul.” Két ószövetségi testület volt a mai papság előképe: a Mózesnek segítő hetven vén (Kiv 18,13–26 és Szám 11,24–30) és Áron főpap fiai (Kiv 28,1). „A választott nép pusztai vándorlásakor hetven bölcs férfiú lelkében sokszoroztad meg Mózes szellemét, ki az ő segítségükkel élve könnyebben kormányozta népedet. Majd bőségesen árasztottál Áron fiaira is atyjuk kegyelmi kincséből, hogy a szent sátorban az áldozatbemutatást, mely az eljövendő javak előképe volt, a Törvény előírása szerint elegendő pap végezze.”
Ezek azonban csak előképei voltak az egyetlen igazi Főpapnak, aki saját személyében egyesíti az Istent az emberrel, és aki saját magát ajánlotta fel egyetlen méltó engesztelő áldozatul az Atyának. Ő küldetésének földi folytatását apostolaira bízta, azok meg utódaikra, a püspökökre és segítőikre, a papokra. „Végül pedig mennyei Atyánk, Fiadat, Jézust küldted a világba, hogy hitünk apostola és főpapja legyen. A Szentlélek által szeplőtelen áldozatul felajánlotta néked önmagát, és az igazságban megszentelt apostolait küldetésének részeseivé tette. Az apostolok mellé segítőtársakat adtál, hogy az üdvösség művét hirdessék és megvalósítsák az egész világon.”
Most már a jelenlévő szentelendőkre hívja fel a püspök az Úr figyelmét, miközben alázatosan megvallja, hogy szüksége van segítőkre: „Adj, Urunk, a mi gyöngeségünknek is hasonló támaszt, mert apostoli munkánk végzésében nagyon is rájuk szorulunk.” Az imádság legfontosabb szavai következnek. A püspök lehívja a teremtő Szentlelket, hogy érintse meg a szentelendők lelkét és égesse belé a krisztusi papság eltörölhetetlen jegyét. „Add meg e szolgáidnak, kérünk, mindenható Atyánk, az áldozópapi méltóságot, és újítsd meg szívük mélyén a szentség Lelkét, hogy tőled, Istentől kapják meg a papságnak ezt a második rendjét, életük pedig legyen az erények példája.” Maga a Fölséges művelte a csodát, amikor gyarló embereket tett második Krisztussá. A következőkben a szentelésből fakadó hatékony működés ajándékát és annak gyümölcseit kéri a főpásztor új papjai számára. Néhány feladatot külön is megemlít: az igehirdetést, a keresztségnek, az eucharisztiának, a bűnbocsánatnak és a betegek kenetének kiszolgáltatását, valamint az egyház imájának, a zsolozsmának végzését a püspökkel és a papi testülettel egységben, az egyházért és az egész világért. Minderre nemcsak küldetést, de hatalmat és erőt ad a szentelés. „A mi püspöki rendünknek derék munkatársai legyenek, hogy az Evangélium igéi a Szentlélek segítségével az ő igehirdetésük által az emberek szívében gyümölcsöt hozzanak, és a Föld határáig eljussanak. A te titkaid hűséges követői legyenek ők velünk együtt, hogy néped a megújulás fürdőjében folyton újjászülessék, oltárodról táplálékot kapjon, a bűnösök kiengesztelődjenek Istennel, és a betegek enyhülést nyerjenek. Add, Urunk, hogy velünk egységben legyenek, amikor a te irgalmadat kérjük az egyházért és az egész világért. Így a népek sokasága Krisztusban összegyűjtve a te egyetlen népeddé lesz, mely országodban éri el teljességét.”
