Bldoggá avatják Charles de Foucauld-t
Aki a tuaregekhez elvitte Jézust
„Uram Jézus, aki azt mondottad: »senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért«, teljes szívemből vágyom életemet adni érted. Nagyon buzgón kérem ezt tőled, de azért ne az én, hanem a te akaratod teljesedjék. Felajánlom neked az életemet: éljek vagy haljak, ahogyan legjobban tetszik neked: benned, általad és érted!” – önmagának ez a felajánlása, amelyet Isten szolgája, Charles de Foucauld tett, egy hitben, reményben és az Isten és a felebarát iránti szeretetben megélt életté lett, amely rendkívül hasonlóvá teszi őt az Úr Jézushoz. Halála után szentségének híre elterjedt világszerte. Sok férfi és nő kezdte követni példáját és tanítását, különböző kongregációkat és jámbor társaságokat létesítve. 2005. november 13-án ők és Foucauld atya valamennyi tisztelője hálát ad majd az Úrnak azért, mert megengedte boldoggá avatását, amelyre Rómában, a Szent Péter-bazilikában kerül sor.
Charles 1858-ban Strasbourgban született egy mélyen keresztény családban. Serdülőkorában a vallási szkepticizmus és a pozitivizmus hatására elveszti a hitét. Elmerül a világi élet élvezeteiben, ezek azonban nem elégítik ki. 20 éves korában katonatiszt, és Algériába küldik.
Három évvel később elhagyja a katonaságot, és élete veszélyeztetésével tudományos kutatómunkát kezdeményez Marokkóban. A muzulmán hittel való találkozása, az igazság bensőséges keresése, unokanővére tapintatos jósága és barátsága és Henri Huvelin apát úr segítsége újra felfedezteti vele a keresztény hitet 1886 októberében. Megtérése teljes és végleges.
1888 végén, szentföldi zarándoklata alkalmával megrendíti a megtestesülés teljes valóságának megértése. Ettől kezdve Charles szüntelenül keresi, hogy szeretetből Jézusnak, az egyetlen példaképnek nyomában járjon. 1890-ben belép a trappistákhoz. Hét évig marad náluk. Törekvése Isten akaratának teljesítésére és a vágy egy olyan szegény életre, amilyet Názáret utcáit róva megismert, a trappisták elhagyására készteti. Majd négy évet tölt Názáretben, a klarisszák kolostorának közelében. A visszavonultságnak, az eucharisztia hosszantartó, szerelmes szemlélésével végzett imának és az Írások kitartó átelmélkedésének az ideje volt ez. Lassanként megérlelődik benne az elhatározás, hogy a papi hivatást válassza azért, hogy ott is jelenvalóvá tegye Jézust az Oltáriszentségben, ahol még soha nem volt jelen. 1901-ben, Viviers-ben (Franciaország) pappá szentelik, és a Szaharában fekvő Béni-Abbes-be megy. Az algériai egyházba Mgr. Guerin, a Szahara apostoli prefektusa fogadja be, és mély barátság szövődik kettőjük között a misszió szolgálatában.
