Tevékeny Élet Fesztivál Lakitelken
Érteni, szeretni, szolgálni, világot, Istent, embert
Szerző: Kovacsics Zsuzsanna
Első hallásra ebben semmi rendkívüli nincs. Azonban nem akárkikről van itt szó. Azok lépnek fel, akik hosszú életük vége felé úgy érzik, hogy megcsúnyultak, legyengültek, erejük megfogyatkozott, mindenüket és mindenkijüket elveszítették. Végül megtörtént velük a legborzasztóbb dolog: intézménybe kerültek, mert segítségre szorulnak, és ott, ahol éltek, ezt a segítséget nem kapták meg. Fellépnek azok is, akiket talán soha senki nem tartott értékesnek, mert olyan fogyatékossággal születtek, ami miatt – sokak szerint – terhet jelentenek környezetüknek és a társadalomnak egyaránt. Pedig Jean Vanier azt tanítja, hogy ők pusztán a létükkel a szív igazi értékeire figyelmeztetik a világot. Ők is Isten gyermekei, akiket Isten ugyanazzal a személyes szeretettel, feltétel nélkül szeret, mint mindenki mást. Isten szemében az, ami a legfontosabb, nagyon gyakran a legrejtettebb. A fesztivál örömrekordját ők tartják: mellettük megtapasztalhattuk, hogy örömre való képességünk mennyire fogyatékos.
A lakiteleki Népfőiskola Kölcsey Házába betoppanó néző első pillantásra elcsodálkozhatott a fergeteges hangulaton, amelyet az ipolytölgyesi, tiszaalpári, hejcei, jászberényi, péceli, gerendási, dabasi és még sorolhatnánk, honnan, melyik otthonból érkezők árasztottak maguk körül. Az előadások vidámak voltak, mégis könnyeket fakasztottak, gyermekien egyszerűek, mégis mély gondolatokat ébresztettek, szomorúak, és mégis az élet szépségéről, jóságáról szóltak, arról, hogy van értelme.
Másodszor élvezhettük a Népfőiskola és Lezsák Sándor, országgyűlési képviselő, az MDF alapító tagja vendégszeretetét. Először 2003-ban rendezhettük meg az idősek, betegek, sérültek fesztiválját, akiket az Úristen ránk bízott. A fesztivál elindítója és fővédnöke, Lezsák Sándor idén egyben a zsűri elnöke is volt. A zsűri tagjai volt még: Lezsák Sándorné, a Népfőiskola igazgatója, Pál Attila színművész, a kecskeméti Nemzeti Színház tagja, Endrődy Zsuzsanna, a Katolikus Szeretetszolgálat igazgatója valamint Bánfiné Tóth Mária, a vendégeket ellátó Pax Otthon igazgatója.
Ezen a napon mindenki ünnepi hangulatban volt, vendéglátók és vendégek, szereplők és közönség, még a háttérben szolgálatot teljesítők is. A közeli tiszaalpári Pax Otthon dolgozóit arról kérdeztem, kik dolgoztak azért, hogy ez a nap ünnepnap lehessen. „Mindenki” – válaszolták. Az otthon csapata feledhetetlen ünnepi díszt, profi rendezvény-szervező cégeket meghazudtoló szervezési hátteret biztosított.
Az otthon lakói még emlegetik a színpadra vitt Okos leány történetét. Hónapokig gyakoroltak, először csak hetente, aztán már minden nap, hogy szép legyen az előadás. A foglalkoztatást szervező munkatársak sokat fáradtak minden otthonban azért, hogy színvonalas produkciók kerüljenek a Kölcsey Ház színpadára. A kosztümök elkészítéséhez sok-sok ötletet felhasználtak. A nézők már csak a végeredményt látták, a felreppenő galambot. A rengeteg fáradságot csak sejtették.
Sokan erre az alkalomra tanulták be a műsorszámukat, mások fiatalkori, máig nem felejtett énekeket, verseket adtak elő. Bentlakásos intézménybe ma azok kerülnek, akikről joggal gondolnánk, hogy nem képesek kiállni 150-200 fős közönség elé, vagy talán fiatalabb korukban sem szerepelhettek.
Anna szorongásos depresszióval két éve került egyik intézményünkbe, akkor önmaga ellátására is képtelen volt. Évek óta még fésűt sem vett kézbe, teljesen elhanyagolta magát. Munkatársaink odafigyelő kedvessége és több hónapos munkája kihozta őt ebből a mélységből. Ma már részt vesz a rózsafűzér imákon, megtalálta helyét a közösségben. A fesztiválon egyéni stílusban adta elő a maga választotta verset: Csokonai Vitéz Mihály Reményhez című költeményét.
Veronika 86 éves, és egyre súlyosabb a feledékenysége. Úgy véli, ha újabb verseket tanul meg, késlelteti a leépülését. Számára igazi kihívás, hogy a megfelelő pillanatban fel tudja idézni a sorokat.
Sándor ma is aktív, pedig 93 éves. Fiatalkorában gyönyörű énekhangja volt, de ma is szereti a nótákat és táncolni is tud.
Teréz mögött nehéz életút áll. Volt úgy, hogy fedél sem volt a feje fölött, az alkohol pedig súlyos beteggé tette. Két éve, amikor az otthonba került, már beszélni sem tudott. Most mégis operett slágerekkel állt elénk.
Mária 87 éves. Dzsida Jenő Psalmus Hungaricus című versét mondta el járókeretére támaszkodva. A zsűri és a közönség egyre tágabbra nyílt szemekkel hallgatta. Őt hallania kellene a fiatal színészeknek – jelentette ki Pál Attila színművész megrendülve, amikor a verset hallotta.
Ez a nap egy olyan közösségben telt el, ahol kiléphettünk megszokott világunkból. Bátran vállalhattuk önmagunkat, a bennünk élő többet. A Tevékeny Élet fesztivál az emberről szólt. Az emberről, aki Isten csodálatos titkát hirdeti. Az emberről, aki nem tetteivel, hanem pusztán a létezésével csendesen azt mondja, hogy az élet ajándék, hogy mindegyikünk értékes, ismert és szeretett, egyszeri, megismételhetetlen, egyetlen egész.
