Cikkek listázása

Úton önmagunkhoz

Szerző: Szerdahelyi Csongor

Felvidéki zarándoklaton járt augusztusban a budai Felső-Krisztinavárosi Plébánia kórusa. Csallóközt barangolták be, de Pozsonyba, Nyitrára és Nagyszombatba is eljutottak. Két Szent István-napi eseményen léptek fel, Nyékvárkonyban, illetve Királyfiakarcsán. Utazásuk – melyen munkatársunk is elkísérte őket –, vallási és magyarságismereti szempontból igen értékes volt a középiskolás, egyetemista valamint a felnőtt énekkarosoknak egyaránt. 

Párkánynál, a régi-új hídon léptük át a határt, hogy megcsodáljuk a Duna-partról Esztergom csodaszép sziluettjét. Az esztergomi érsekséghez tartozott ugyanis egészen a közelmúltig egyházi szempontból a Felvidéknek az a része, amelyet be akartunk járni, ha innen ideiglenesen a török időkben az érsekek át is tették székhelyüket Nagyszombatba.

A Duna mentén folytattuk utunkat, egészen Komáromig, ahol Stubendek István, a helybeli katolikus általános iskola igazgatója volt kalauzunk. Jókai és Klapka városa a felvidéki magyarság központja. Örömmel nyugtáztuk, hogy a nagy magyar mesemondónak és a vár hős kapitányának köztéri szobrai ismét a helyükre kerültek, és megnézhettük a nagytemplom egyik titkát is, amely csak a kórusról látható: egy festett üvegablak, amely Komárom 1938-as Magyarországhoz való visszatértének állít emléket.

Bősön kimentünk a fenyegetően óriásra sikeredett erőműhöz, és a plébánostól megtudtuk, hogy a szinte színmagyar településen ötszáz hittanos gyermek van. Itt ugyanis mindenki iskolai hitoktatásban részesül.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>