Cikkek listázása

XXIII. Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat (2005. július 20–24.)

A krisztusi család kialakítása

Szerző: Szarvas István

Fotó: Szarvas István

Több mint egy emberöltőre tekint vissza ennek az ifjúsági lelkigyakorlatnak a története. A 80-as évek elején dr. Kerényi Lajos piarista atya vezetésével indult az a magvetés, amely azóta már bőséges termésbe fordult. Értem ezalatt az akkori fiatalok életét, növekedését, de a találkozó „életét” is. Az akkor üldözött tevékenységnek idén közel 2000 fiatal volt részese. A valamikori fiatalok ma már komoly felnőttek, de még ma is aktívan segítik a találkozó létrejöttét.
Lajos atya, aki kezdet óta vezetője, „gerince” volt a lelkigyakorlatnak, sok fiatalnak nyújtott lelki segítséget előadásaiban, lelki beszélgetésekben vagy a gyóntatásban az évek során.

Az idei találkozón azonban korábbi súlyos betegsége miatt csak mérsékelten tudott jelen lenni. De mégsem tettük ki „A rendezvény betegség miatt elmarad!” táblát. Nem, mert egyrészt a lelkigyakorlat igazi vezetője Jézus, és ő soha nincs betegszabadságon. Másrészt volt egy atya, aki a találkozó vezetésének feladatát átvállalta: dr. Linczenbold Levente, polgári plébános, teológiai tanár.

A lelkigyakorlat témája a krisztusi család kialakítása volt. Levente atya nyitó elmélkedésében a találkozásokról, a közömbös, a romboló vagy az építő találkozásokról beszélt bőséges szentírási és az életből hozott példával. Későbbi előadásaiban a meghívásról és a barátságról beszélt. Mellette még jó néhány előadó segített bennünket a téma elmélyítésében. Dr. Laurinyecz Mihály atya, a Szegedi Hittudományi Főiskola erkölcsteológia-tanára a házastársak kölcsönös önátadásáról, a másik elfogadásáról szólt. Másik előadásában pedig a közös fejlődést és egymás alakításának a lehetőségeit tárta fel.

Pehm Gilbert Antal atya (OFM, TORG) Jónás könyve alapján az elköteleződésről beszélt, szombaton pedig Kerényi Lajos atya beszéde mellett dr. Bíró László püspök atyát is meghallgathattuk, aki mint a Magyar Katolikus Püspöki Kar családreferense azokról a hatásokról szólt, amelyek ma a család, a házasság intézményét érik.

Az előadások mellett fontos szerep jutott a kiscsoportos beszélgetéseknek is. A több mint ötven csoport munkáját Klement Mariann fogta össze.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>