Városmisszió Lisszabonban
A cél: csak egy apró lépés a katolikus egyház felé
Szerző: Koncz Veronika
Fotó: Koncz Veronika
Visszatértem, és nem térítettem meg senkit. De tudom, hogy olyasminek lehettem a részese, ami nagyon sok erőt adott ahhoz, hogy akarjak és merjek keresztényként élni. Nem csak az otthonom négy fala között vagy a templomok félhomályában.
2003-ban misszió indult az európai nagyvárosokért. A latin szó azt jelenti: küldetés. „Menjetek, küldetésetek van” – ezt a mondatot halljuk a szentmise végén, és automatikusan mondjuk rá az áment. De ritkán érzünk késztetést arra, hogy végiggondoljuk, mi is ennek a mondatnak az értelme a mi életünkben, otthonunkban, városunkban, országunkban. Mert nem kell távoli tájakra, őserdei törzsek földjére mennünk ahhoz, hogy elvigyük az evangéliumot. Elég csak nyitott szemmel és szívvel végigsétálni bárhol, és rögtön megtapasztaljuk: örömhír nélküli, de arra szomjas őserdőkben élünk a majdnem kétezer éve keresztény Európában. Nagyvárosaink ennek a szomorú állapotnak a felnagyított keresztmetszetét adják.A városmisszió kezdeményezője a francia Emmanuel közösség és a párizsi egyházmegye volt. Lustiger bíboros így fogalmazott egyszer: „Párizs Európa Babilonja, de bízom benne, hogy a szentség csodája itt is kivirágozhat.” Az első városmissziót Bécsben rendezték, majd a következőt tavaly Párizsban. Idén pedig a portugál egyház és Lisszabon vállalta, hogy utcáin, terein a katolikusok megszólítsák az embereket. Egy kongresszuson is részt vehettünk, melynek mottója ez volt: Krisztus él. Ez is a misszió részét képezte: európai nagyvárosokból érkeztek olyan tanúságtevők, akik evangelizációs munkájukról, életükről számoltak be. Egyetlen előadónál, tanúságtevőnél sem volt szó erőszakos térítésről. Sokkal inkább a megélt hit, a bölcs és nemesen eltökélt kereszténység hangján beszéltek. Egy angol férfi, aki az anglikán egyházat elhagyta, és katolikus pap lett, ezt mondta: „Az evangelizáció célja az, hogy egy lépést, csak egy apró lépést tegyen meg a másik ember a katolikus egyház felé. Lehet, hogy ez sokaknak az első, s majd szép lassan következik a többi. De vannak, akiknek ez a kis lépés az utolsó ahhoz, hogy megérkezzenek.”
A kongresszuson „kívüli”, a városban zajló misszió Lisszabon hat különböző helyszínén folyt. Nem csupán a könnyebb elképzelés miatt „magyarítom” ezeket a helyszíneket, hanem a ránk váró feladat és küldetés megértése miatt is. 2007-ben ugyanis Budapest lesz az a város, ahol majd nekünk kell megszólítanunk az örömhírt nem ismerő honfitársainkat. Két nagy bevásárlóközpontot is kijelöltek a portugálok: az Amoreirast és a Colombót. Könnyen behelyettesíthetjük bármelyik nagy bevásárlóközpontunkkal Budatéténytől az Örs Vezér teréig. A következő pont az Oriente pályaudvar volt, amely a belvároson kívül Lisszabon egyik legforgalmasabb helyszíne. Metróvonalak találkozása, busz- és vasúti pályaudvar és egy hatalmas pláza is található itt. Leginkább talán a pesti Nyugati pályaudvar jelentőségéhez hasonlíthatnám. A hangulatos belvárosban a Rua Augusta, a Rossio tér és a Szent Domonkos-templom adott helyet a missziónak. Mintha nálunk a Váci utcán, a Vörösmarty téren és a Szent István-bazilikában folytak volna az események.
De milyen események is? A bevásárlóközpontokban és az Oriente pályaudvaron szentségimádásra, elmélyülésre, gyónásra, imádságra volt lehetőség. A fiatal önkéntesek zenés, énekes programokkal is várták az arra sétálókat. A belvárosban igekártyákat osztogattak egy szál virággal a járókelőknek. Zene, tánc és ének tett tanúságot az élő Krisztusról. A Rua Augusta sétálóutcán nagy plakátokon a huszadik század szentjeinek képeit helyezték el. Mellettük kis ismertetőket lehetett olvasni arról, ki volt például Edith Stein, Kalkuttai Teréz anya, II. János Pál és Kolbe atya. A belváros legtöbb temploma egész nap szentségimádással várta a város lakóit.
A missziós hét a fatimai Szűzanya szobrának körmenetével zárult. Több százezer ember vonult az utcára. Az egész héten dobozokba gyűjtött hálaadásokat, imákat, kéréseket is a menetben vitték. 1947 óta nem volt ilyen nagy körmenet Lisszabonban. Eleredt az eső, de a négy órán át tartó menet áhítatát semmi nem tudta megtörni. Bennünket, magyar résztvevőket az a megtiszteltetés is ért, hogy főpásztorunk, Erdő Péter vezette a menetet.
Arra a kérdésre, hogy meg lehet-e téríteni egy hét alatt egy várost, természetesen nem a válasz. S azt is el kell mondanom, hogy ez a misszió nem egy hétig tartott. Az előkészületekhez két évre volt szükség, s a november 5-től 14-ig tartó evangelizációnak most tovább kell folytatódnia. A misszió másik fontos célja: saját közösségeink megerősödése és az összefogás. Jövőre Brüsszel rendez városmissziót, azután Budapest. Hogy a pályaudvarokra és utcákra kimenjünk megszólítani nem keresztény testvéreinket, ahhoz az is kell, hogy tudjuk őket hová hívni. A budapesti misszió felelőse, Marik József felhívta a figyelmet arra, hogy a missziónak elsősorban köztünk kell elkezdődnie: plébániáinkon, egyházközösségeinkben, lelkiségi mozgalmainkban.
Sok feladat áll előttünk és bizonyára sok nehézség is. Fővárosunk, nemzetünk lelki állapota, a kereszténységhez és a katolikus egyházhoz való általános hozzáállás nálunk talán még több problémát fog felvetni, mint Lisszabonban. Az elmúlt évszázad szomorú eseményei és azoknak következményei miatt betegek a városaink, beteg a nemzetünk. De akit hirdetni akarunk, egy ízben így felelt az őt kérdezőknek: Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.
