Negyven éve fejezÕdött be a II. vatikáni zsinat
„Az egyház Magna Chartája”
Szerző: Kránitz Mihály
A 20. század legnagyobb egyházi eseménye
Az I. vatikáni zsinat óta kibontakozott megújulás eredményei eltérő módon jutottak el a II. vatikáni zsinatig. Amikor 1959. január 25-én XXIII. János pápa a római Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában tudtul adta szándékát egy ökumenikus zsinat összehívására, az a meglepetés erejével hatott. Sokan azt gondolták, hogy az I. vatikáni zsinaton kihirdetett pápai tévedhetetlenség (1870) után a római katolikus egyház már nem tart több zsinatot. A pápa egy új pünkösdről beszélt. Hármas cél lebegett előtte: az egyház megújítása tanbeli és fegyelmi tisztasággal; a keresztények egységének megvalósítása és nyitás a világ felé. Visszatekintve elmondhatjuk, hogy az egyház a zsinaton páratlan módon tudta magát megújítani és ezt a világgal közölni.
Az I. ülésszak (1962. október 11.–december 8.)
A zsinati résztvevők éltek a szabad, független döntés jogával. Számos, az eddig hivatalos trienti, skolasztikus teológia szellemében megfogalmazott tervezetet elvetettek, és előkészítettek szövegeket a liturgiáról, a kinyilatkoztatásról és az egyházról. Kezdetben azonban a kúria és a kialakult zsinati többség közötti feszültség miatt lehetetlen volt egyetértésre jutni. Az éleződő viták azonnal feltárták az első két ülésszak három nagy problémáját: a két elgondolás összehangolását, az intézmények feszültségét és a zsinat programját.
A 70 eredeti tervezetből csak 15-öt hagytak meg, és hozzátettek egy újat XXIII. János kezdeményezésére a világ felé nyitásról, mely később a Gaudium et spes (Az egyházról a mai világban) nevet viseli. 1962. december 8-án záróbeszédében a pápa még egyszer kitért az új pünkösd képére. 1963. június 3-án meghalt XXIII. János. A június 19–21-i rövid konklávé után a milánói érsek, Giovanni Battista Montini (1897–1978) került az egyház élére. Az ötödik scrutiniumra megválasztott egyházfő a népek apostolának, Szent Pálnak a nevét vette fel. Az 1958. november 17-én XXIII. János által bíborossá kreált érsek az első zsinati ülésen kétszer szólalt fel és mérsékelten haladónak számított.
VI. Pál (1963–1978) megválasztása után a zsinat újrakezdését 1963. szeptember 29-re írta ki. Hangsúlyozta a tanbeli és fegyelmi folytonosságot. A dogmatikai súlypontot pedig az ekkléziológiára tette. A zsinat tevékenységét az elődjétől származó hármas koncentrikus kör struktúrájában jelöli meg: 1. az egyház önmagában, 2. az ökumenikus törekvések és 3. a világ összefüggésében.
A program mögött határozottan kirajzolódik egy össz-egyházközpontúság. Zsinati programját a pápa az 1964. augusztus 6-án kiadott Ecclesiam suam kezdetű első enciklikájában fejti ki. A zsinati munka egyes állomásaihoz szorosan kötődtek szimbolikus utazásai: a Szentföldre (Dei Verbum) a II. sessio; Indiába (Unitatis redintegratio) a III. sessio; New Yorkba, az ENSZ közgyűlésére (Gaudium et spes) pedig a IV. sessio idején. Ezek az utak is megfelelnek az egyház három párbeszédkörének.