Cikkek listázása

Az ÁGOTA Alapítvány munkájáról beszél Kothencz János elnök

Az evangélium közöttünk él

Szerző: Márton Gábor

A mai ÁGOTA (az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért) Alapítvány elődje 1996-ban alakult meg, amely akkor még elég széleskörű karitatív tevékenységet vállalt fel. Számos olyan területe volt, ahol nem kimondottan a veszélyeztetett vagy az állami gondoskodásban élő fiatalokkal foglalkoztak. Az idő múlásával azonban az alapítvány munkatársai megértették, hogy tudatosan racionalizálniuk kell tevékenységi körüket, hogy azt a munkát és energiát, amit erre áldoznak, kifejezetten az állami gondoskodásban élőkre és a kallódó vagy deviáns szubkultúrában élő fiatalokra fordíthassák. Ennek megfelelően alakult át három évvel ezelőtt az alapítvány tevékenysége, amelyről Kothencz János elnök beszélt lapunknak.

    – Szeged Tarján városrészében, a lakótelepek közepén működik a kétszázhúsz négyzetméteres Játszóházunk, amelynek alapvető célja, hogy egy olyan szabadidős helyként működjön, ami alternatívát kínál a szórakoztatóipar veszélyeinek kitett fiatalok számára a normális, közösségi kikapcsolódásra. Hétköznap délutánonként tart nyitva, hétvégén pedig este tíz óráig – az év egyes időszakaiban viszont előfordul, hogy éjjel-nappal fogadjuk a hozzánk betérő fiatalokat. Regisztrált klubtagunk jelenleg 114 fő, közülük naponta mintegy húsz–negyven gyerek meg is fordul a Játszóházban.

    – Melyek a legnépszerűbb programjaik?

    – Nagy népszerűségnek örvend, így magas látogatottsággal tudjuk megtartani az alkalmanként megszervezett úgynevezett témakiértékelő beszélgetéseinket, amelyeken a fiatalokat érdeklő kérdéseket meghívott szakemberek vagy a kérdésben érintett előadók segítségével vitatjuk meg. A felvetődő témák – család, hit, jövőkép, konfliktuskezelés stb. – a tizen-huszonéves korosztály legégetőbb kérdései, melyeken magukban is sokat gondolkodnak. Ezek a beszélgetések segítenek nekik több különféle nézőpontból megvizsgálni problémáikat. A tagok – és persze családjaik – számára rendszeresen szervezünk külső programokat is, legutóbb például családi napot tartottunk a panelházak közötti zöldterületen, egy tóparton. Kellemes meglepetésünkre igen szép számmal jöttek el az érdeklődők, így nagyon jó hangulatban telt a nap játékokkal, sporttal, vetélkedőkkel.

    – Tervezik-e a Játszóház kialakítását máshol is?

    – Már több városból megkerestek minket, és gondolkodunk is a lehetőségen, hogy a Játszóházat másutt is beindítsuk, mintegy hálózatot alakítva ki így az országban. Azonban minden ilyen jellegű projekt indulása nagy körültekintést igényel, mivel a számunkra felajánlott ingatlan jellege, elhelyezkedése, vagy éppen a lakosságból hiányzó tolerancia miatt gyakran megvalósíthatatlannak kellett ítélnünk a tervet. Az ottani segítők megszervezésénél is figyelembe kell venni, hogy ezt a munkát csak karitatív jelleggel, anyagi haszon nélkül lehet végezni.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>