Cikkek listázása

Jász lelkület, jász buzgóság Lajosmizsén

Jézus üzenete minden kor emberéhez szól

Szerző: Sipiczki Sándor

A Bács-Kiskun megyei Lajosmizsén példaértékű a helyi katolikus közösség összetartása. Miközben a korunkat jellemző elvilágiasodás számos településen erőteljesen érezteti hatását, ebben a kisvárosban az országos átlagnál lényegesen többen gyakorolják vallásukat.

– Hova vezethetők vissza ennek az örömteli ténynek a gyökerei? – kérdeztük a város plébánosától.

– 150 éve van Lajosmizsén itt lakó lelkipásztor, de a közösség annál is régebbi múltra tekint vissza – mondta Süveges István tiszteletbeli kanonok, főesperes. – A jász ősök igen vallásosak voltak, sorsuk egybeforrt a gyermekszeretettel, a családvállalással is. Hála Istennek, a templomunk ma is tele van családokkal, gyermekekkel. Ez egyértelműen a múltból ered. Egyrészt olyan lelkiatyák szolgálták itt az Urat, akik komolyan vették mindazt, ami lehetőségként adódott. Ezt minden elődömről elmondhatom, valamennyiükre szeretettel emlékeznek vissza az emberek, valamennyien hivatásuknak élő, szorgos, dolgos papok voltak, akik fontosnak tartották, hogy ennek a közösségnek a vallásos igényeit kiszolgálják. Az elmúlt 150 év munkával telt, melynek eredménye a templomban, a plébánián, de egész Lajosmizsén is látható. A település története nem érthető meg az egyházközség története nélkül. Ha a múltból igazi szép emlékeket akarok felidézni, akkor szólnom kell a hajnali misékről, amikor még nem volt közvilágítás. A templom tornyából döbbenetesen szép látvány volt, ahogy mindenfelől jöttek az emberek, és csak a szekerek lámpái vagy a kezükben tartott lámpák fényei világítottak. Ennek az emlékét őrizzük a szent sír kis, színes lámpásaival. A missziós kereszt a nagy népmissziók emlékét őrzi, amelyekre komoly szónokokat, lelki embereket hívtak meg, és amelyeken nagyon nagy számban vettek részt a hívek. Előfordult, hogy hétezren voltak a templomban. A legutolsó ilyen nagy missziót már mi tartottuk meg a templom százéves jubileumán, 1996-ban. Ekkor egy karmelita atyát hívtunk meg, aki egyhetes lelkigyakorlatot tartott nálunk ugyancsak több ezer ember előtt.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>