Találkozás Istennel
A világ tápláló, éltető, üdvözítő kenyere
Szerző: Suhajda Lajos SVD
Jézus teljes meggyőződéssel jelentette ki: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért” (Jn 10,11). A pásztor dolga, hogy gondoskodjék a juhok táplálásáról. Ő ezt hogyan teszi? „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha” (Jn 6,34–35). Komolyan gondolja? „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van… Bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik” (Jn 6,54–57). Hozzájuthat mindenki? „A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért” (Jn 6,51). Nemcsak a kiváltságosoké, hanem mindenkié. Csak el kell menni érte, csak el kell fogadni úgy, ahogyan adja. Felkészülten, rákészülten.
Most egy osztrák pap gondolatait tolmácsolom.
Már éreztem is jelenlétét. Beszélni kezdtem: »Nézd, édes Istenem, mint keresztény elmentem a többiekhez: a pogányokhoz, a másvallásúakhoz, akiknek fogalmuk sincs rólad. Részletesen beszéltem nekik az egyetlen lehetőségről, amely hozzád vezet. Hiszen magad mondtad: Választott népem vagytok, menjetek az egész világra, tanítsatok minden népet, hogy csak az én nevemben van üdvösség. Így jegyeztem ezt meg magamnak, így prédikáltam mindenkinek. Nézd, édes Istenem, idehozom neked ezeket az embereket: ez korábban hindu volt, ez mohamedán, ez meg buddhista; ezt az indiánt a természet imádásának hálójából húztam ki, ezt az evangélikust is sikerült megtérítenem.«
Olyan közelinek éreztem őt, hogy azt hittem, megfoghatom. Megérteni azonban nem tudtam, mert egészen másnak képzeltem el. Hiszen csak egy kicsi, jelentéktelen kenyér feküdt előttem az asztalon. Emberek vették körül, akik a közös asztalhoz gyülekeztek. És ő éppen ebben az egyszerű kenyérben láttatta meg velem a lényeget.
Istent láttam ebben a kenyérben. Ő az egész világ kenyere. Rátettem kezemet, és kezdtem megérteni: ez a kenyér minden népet és nemzetet magában foglal, ha kultúrájuk és vallásuk különbözik is. Mindegyiküknek más szerepe volt. Az egyik adta az ízt, a másik a színt, a harmadik a finomságot. Még sokukat, sokukat láttam: a gabonát. Alakra és színre különböztek: búza, zab, árpa, köles, rizs, kukorica. Különböző, de finom lisztté őrlődtek, pedig előbb kemény magok voltak.
Láttam magát az Istent, minden élő apját és anyját, az ég és a föld Teremtőjét. Mélyen élt bennem, teremtményében mint jóság, szeretet, szolgálat. S láttam a Fiút, Jézus Krisztust. Ő volt az élő víz. Mindent áthatott. A sok száraz lisztszemecskét megnedvesítette, behatolt legbensőbb lényegükbe. Nedvesek és ragacsosak lettek, és így egymáshoz tapadtak, szétválaszthatatlan egységbe. És láttam a Szentlelket: ő a tűz. Hogy ehetővé váljék, megváltoztatta az emészthetetlen tésztát, amely erősen ellenállt.
Végül megláthattam magamat is. Én voltam a só. Valóban kiválasztott voltam a világ kenyerében. Lemondtam alakomról, feloldódtam az élő vízben, szabadnak éreztem magam, valóban megváltottnak. Mélységes béke hatott át, amikor az emberek az asztal köré gyűltek, és elkezdték Istent dicsőíteni: a kenyér adományáért, a teremtett világ egységéért, az adományok gazdagságáért és feladatáért, Isten jelenlétének ajándékáért, aki magát mint az élet kenyerét nyilatkoztatta ki. Valóban: ő a világ tápláló, éltető, üdvözítő kenyere.”
*
Imádkozzunk, hogy Krisztus tanítványai így gondolkodjanak erről a kenyérről, és így is éljenek vele.
