Cikkek listázása

Az új Suzuki Swift

Visszatért!

Szerző: Somogyi Kristóf

2003 nyarán szinte egy ország szomorodott el, amikor Magyarország autója, a Suzuki Swift végleg befejezte pályafutását.

De 2004 elején a Suzuki levédette a Swift márkanevet. Ekkor már sejteni lehetett valamit: tavaly nyáron bemutatták a Concept S-t, vagyis a „Swift tanulmányt”. Most végre elkészült és itt van, visszajött a mi autónk, a Swift!

Az első pillantás állítólag mindent elárul. Ami az enyémet illeti, nagyon aranyosnak találtam, habár egyáltalán nem hasonlít az elődjére, talán éppen ezért a régi valahogy mégis jobban tetszett. Az új rövidebb, mint az elődje volt, de magasabb is. Az autó felépítése is sokat változott, a háta szinte derékszögben áll.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>