Cikkek listázása

Programajánló

Zarándokok vagyunk

Szerző: Kondás Sándor

Júniusban sokan kelünk útra, kirándulunk, hogy felfedezzünk, megismerjünk eddig ismeretlen tájakat, embereket. Akár turistaként, akár zarándokként járjuk is az utakat, mindannyian eljuthatunk ahhoz a tapasztalathoz, hogy valójában egész életünk örök úton járás. Ahogy a Szentírásban olvassuk: „Nincs itt maradandó hazánk, hanem útban vagyunk a mennyei haza felé” (Zsid 13,14). Vagyis a születésétől a haláláig minden ember homo viator, azaz úton lévő ember, vándor. Ezt a tapasztalatszerzést szeretnénk elősegíteni két programmal, amelyet elsősorban fiataloknak ajánlunk a nyári szabadidő kitöltéséhez.
Középsúlyos értelmi fogyatékkal élő és mozgáskorlátozott gyerekek nyaraltatásához várják segítők jelentkezését görög katolikus papnövendékek. A kispapok Szent Damján Köre évek óta szervez ilyen tábort. Kellemes környezetben, sok-sok vidámsággal, imádsággal, változatos tevékenységben telnek ezek a napok. „Embert próbáló idő ez – mondják –, felér fél évnyi szemináriumban töltött idővel. Olyan gazdagítást és gazdagodást kínál, ami máshol nem szerezhető meg.”

A tábor az idén július 18-tól július 24-ig, hétfőtől vasárnapig tart a Zemplén gyöngyszemeként ismert faluban, Komlóskán. Hívják és várják a régi-új segítőket: „Ha már voltál ebben a táborban, a találkozás reményében örömmel várunk vissza, hogy az idén még szorosabbá válhasson a barátság köztünk! Ha most szeretnél először élményt szerezni a gyerekeknek, nagy szeretettel vár egy új csapat. Hozz magaddal vidámságot, kreativitást, hogy általad is gazdagodjon a közösség, és te is feltöltődve mehess haza!” Jelentkezni és a táborról bővebb információt kérni Orosz Zoltán (+36 70 942 5227), Halinda Gyula (+36 70 364 7192) és Koleszár Ákos (+36 30 416 0669) papnövendékeknél lehet.

*

A keleti egyház lelkiségi irodalmában van egy névtelen Zarándok, aki így mutatkozik be: „Isten kegyelméből keresztény vagyok. Tetteim szerint nagy bűnös. Hivatásom szerint hontalan vándor. Tulajdonom egy zsák, száraz kenyérrel, a mellemen a Szentírás. Ez mindenem.” Az okát is megmondja vándorlásának: szíven találta a Szentírásnak egy mondata Pál apostoltól: „Szüntelenül imádkozzatok!” Hogy lehetséges ez? Megkérdez mindenkit, akitől csak választ remélhet. Végül bölcs lelkivezetőre talál. Egy idős szerzetes megmutatja neki a szüntelen imádságra vezető utat. Attól kezdve, amerre megy, minden új arcot ölt számára: minden az Istenről beszél neki. Fáradtság és éhség, betegség, megbántás, harag és mindaz, ami útközben éri, kínozza ugyan, de nincs számára többé jelentősége, elfelejti. Az életét nagy bizalom tölti be, bár azért maga is beismeri: „Valahogy úgy bolondos is vagyok… Csak Isten tudja, mi fog még történni velem.”

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>