Nagyböjt és húsvét titka egy szenvedélybeteg feleségének szenvedélyes szeretetében
Amikor tízéves jegyesség után összeházasodtunk, úgy indultunk neki ennek az életnek, hogy a miénk lesz a világon a legboldogabb. Ez úgy „sikerült”, hogy a miénk lett a világon a legpokolibb élet…
Az első évben a férjem elkezdett inni. Ez alatt az idő alatt hirtelen meghalt az édesapám, és majdnem elveszítettem az első gyermekemet. Nem volt lakásunk, a szüleimnél laktunk, s minden, amire tíz évig vártunk, semmivé foszlott. Megszülettek a gyermekeink, de közben a férjem már rabja volt az italnak, ezért 1998-ban, amikor édesanyám is meghalt, úgy gondoltam, hogy elválok.
1998 szeptemberében a fiam keresztapja, egy piarista szerzetespap egy lelkigyakorlatra hívott, amit szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak szerveztek. Nem akartam elmenni, mert éppen elég volt férjemet otthon részegen látni, minek nekem még vagy 30 részeg ember – így gondoltam, és különben sem tudtuk kire bízni gyermekeinket.
