Cikkek listázása

Ima a családokért a városmajori plébánián

A szenvedés a megtérés szolgálatában

Szerző: Hajnák Margit

A városmajori Jézus Szíve Plébánián első péntekenként együtt imádkoznak a hívek a családokért a szentmise keretében, majd estébe nyúlóan beszélgetnek mindarról, amit a nap előadója érintett előadásában. Október 7-én Kozma Imre atyát hallgathatták meg a jelenlévők, aki A szenvedés a megtérés szolgálatában címmel tartotta meg konferenciabeszédét.

Milyen a kapcsolatom Istennel? Mennyire tartom fontosnak akaratának teljesülését? Ha eggyé tudunk válni Isten akaratával, mint ahogy Krisztus tette, a szenvedés ugyan szenvedés marad, de értelmet nyer. Ha tudjuk, hogy Isten jelen van szenvedéseinkben is, nem tragédiaként éljük meg, mint ahogyan azt modern világunk teszi. És ez lehet az igazi megoldást, összegezték a jelenlevők. „Tulajdonképpen önmagunktól szenvedünk, amikor túl fontosak vagyunk önmagunknak” – utalt Kozma Imre atya arra, ami konferenciabeszédében is elhangzott, melynek gondolatait az alábbiakban közöljük. 

Hogy a szenvedés miképpen szolgálja a megtérést, vagyis az ember Istenhez való visszatalálását? Szenvedés van, de nem kellene lennie. A szenvedés eredete sajátos kérdés. Tulajdonképpeni oka, hogy az ember önerőből akar boldogulni. A szenvedés önmagában értelmetlen. De Jézus Krisztus ezt az értelmetlen szenvedést saját szenvedésével a szeretet önátadásává magasztosítja. Nekünk keresztényeknek, akik várjuk az Emberfiát, tudomásul kell vennünk, hogy a szenvedés nem fog megszűnni, hanem a világ végéig tart. És ez feladatot jelent számunkra. Az Emberfiára oly módon várakozunk, hogy az Isten Szenvedő Szolgáját követjük, a Bárányt, aki velünk egy lett. Ő azért jött, hogy nekünk szolgáljon. Az Emberfiára való várakozás tehát a minden emberrel való szolidaritást jelenti, és itt kell az élet értelmét keresni.

A szenvedés van, de nem kellene lennie. A szenvedés eredete egy történelmi dráma, mely a paradicsomban kezdődik. Az ember úgy gondolja, hogy Isten nélkül is boldogulhat. Ez zavart kelt az egész teremtett világban, megbontja a világ harmóniáját, tövist és bojtorjánt terem az embernek. Ez a drámai történet a szenvedés eredete. A szenvedés oka tehát az, hogy az ember önerejéből akar boldog lenni. Ez a próbálkozás szolgaságba hajtja az embert, elveszi az önmaga és a világ feletti hatalmát, és megszünteti a másik emberrel való harmonikus kapcsolatát. A szenvedés az ember kiszolgáltatott voltát jelenti. Istentől való eltávolodása ugyanis megfosztja az embert az Istentől kapott hatalmától, és így kiszolgáltatottá válik. 

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>