Cikkek listázása

Tizenöt éve a misszió szolgálatában a szentesi Új Hajtás 102 Közösség

Énekkar, rádióműsor, filmklub – és még mi minden…

Szerző: Nemcsényi János

A szentesi Új Hajtás 102 Ifjúsági Közösség jövőre ünnepli fennállásának 15. évfordulóját. Ebből az alkalomból a közösség vezetőjével, Hérány Ferenccel beszélgettünk. 

– Hogyan jött létre a közösség?

– A közösség 1991. január 1-jén alakult meg a szentesi Jézus Szíve Egyházközség keretein belül, létrejöttét néhai Kiss Béla atya szorgalmazta. A Hajtás nevet is tőle kaptuk, és kiegészítettük az Új jelzővel. A 102-es szám pedig a templomra utal, mert a Jókai utca 102. szám alatt található az épület. Az alapító a közösség vezetőjének engem választott, akiről tudta, hogy a budapesti Pázmány Péter (akkor még) Hittudományi Akadémia levelező tagozatának hallgatója voltam. Beatzenészi múltamra tekintettel – vagy ellenére – megbízott bennem.

– Milyen céllal indult útjára ez a szerveződés?

– A csoport főleg a missziós tevékenységben való részvételt tűzte ki célul. Meg akar ismertetni Jézus Krisztussal, s azokhoz szól, akik csak az ateizmus vagy materializmus, okkultizmus vagy New Age által bemutatott oldalt ismerik. Keresők, mert megsejtettek valamit vagy Valakit. Anonim keresztények, akikhez az örömhír, a remény még nem jutott el, és mégis Krisztusnak tetsző módon élik hétköznapjaikat. Azokhoz is szólunk, akik sehova nem sorolhatók, hitben tétovázók, de szeretetre vágynak. Azokhoz, akik boldogok lennének, ha ismernék a nyolc boldogság vigaszát. És azokhoz, akik a misszi­ós munkára elhivatottságot éreznek.

– Milyen tevékenység folyik az összejöveteleken, milyen rendszerességgel találkoznak a fiatalok?

– Összejöveteleinket kezdetben hetente tartottuk 4–6 órás időtartamban. A csoport alakuláskor 8–10 fő, néhány hónap múlva 30 fő körüli lett a létszám – harmaduk nem hívő –, 14–18 éves fiúk-lányok, főleg tanulók. A beszélgetések az élet minden területéről válogatott témaköröket érintettek, céljuk a felvezetett témák keresztény oldalról való összefoglaló megvilágítása volt. Néhány évig én tartottam az előadásokat, később a tagok vették át ezt a feladatot.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>