Közel száz év után újra köztéren az aradi vértanúk emlékműve
Megbékélés és Szabadság
Szerző: Lukács János
Fotó: Haáz Sándor
Hogy mennyit változott Romániában a többségi nemzetnek a magyar kisebbséghez való viszonya az elmúlt tizenöt esztendőben, arra alig találhatnánk az aradi Szabadság-szobor eseténél beszédesebb példát. Az 1989-es romániai rendszerváltás a szobrot egy pincében találta, darabjaira bontva, ahol a salétromos, nedves környezet alaposan kikezdte Hungáriát és a négy mellékalakot, ma pedig teljesen restaurálva, egy hektáros park közepén, fényszórókkal megvilágítva hirdeti a tizenhárom aradi vértanú emberi nagyságát.
Az idáig vezető út persze nem volt könnyű, az ügynek nem is annyira az aradiak, mint inkább a bukaresti román hatóságok voltak a kerékkötői. Sokan a magyarok közül is méltatlan kompromisszumnak érezték, hogy a Zala György alkotta Szabadság-szobor nem önmagában kerül újra köztérre, hanem az újonnan kitalált Román-Magyar Megbékélés Parkjának lesz a része, ahol egy román diadalívvel együtt alkot majd egységet. Király András, az Arad megyei RMDSZ és egyben a Szabadság-szobor Egyesület elnöke viszont rendkívül büszke az elért eredményre. Akárcsak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egésze is, amelynek az utóbbi időben valamennyi plakátján öles betűkkel szerepel a Kiszabadítottuk! szó. „Nagyon örülök, hogy végre sikerült rendbetenni a parkot – mondta Király András. – Valóban szép, és folyamatosan sok látogatója van.” A szobor újraállításának folyamatában oroszlánrészt vállaló szervezet elnöke most már azon dolgozik, hogy az illetékes román állami hatóságnál levédjék a Szabadság-szobor nevét és formáját. „Azért van erre szükség, mert egyre többször találkozunk a szoborral kulcstartókon, vázákon, mindenki oda nyomtatja, ahova éppen éri, ez pedig méltatlan az alkotáshoz” – vélekedik Király, aki szerint már csak hetek kérdése, hogy a védjegyhivataltól megkapják a kizárólagos használat jogát. Néhány évvel ezelőtt azonban ez még senkinek nem jutott volna eszébe. Akkor az volt a legfontosabb, hogy a szobrot végre vissza lehessen állítani valahol egy aradi köztéren. Az 1890-ben leleplezett aradi Szabadság-emlékművet ugyanis 1925-ben a román kormány rendeletére lebontották, darabjait a katonai laktanyaként szolgáló aradi várba szállították. A román és a magyar kormány megállapodása alapján az emlékművet ideiglenes megőrzésre átadták az aradi minorita rendnek. Az 1849-ben kivégzett 13 vértanú tábornok emlékére állított szoborcsoport alakjai 1999-ben szabadultak ki a várfogságból, majd még négy év kellett ahhoz, hogy az aradi városi tanács saját hatáskörében döntést hozzon az emlékmű végleges elhelyezéséről. 2003-ban aztán felgyorsultak az események. Hiába dönti el a román többségű aradi városi tanács, hogy szeretné köztéren látni az alkotást, sőt pénzalapot is elkülönítenek erre a célra, szinte azonnal megjelennek a tiltakozó hangok különböző román pártok részéről. Először a Román Humanista Párt jött elő az ötlettel, hogy a Szabadság-szobor helyett a 1918-as román egyesülés emlékművét kellene felállítani Aradon, nemsokára a Nagy-Románia Párt, majd a Szociáldemokrata Párt képviselői is feladatuknak érezik a tiltakozást. Többször sikerült az aradi lakosság egy részét is megmozgatniuk: a tiltakozások alaphangja mindannyiszor ugyanaz a nyilvánvaló hazugság volt, hogy a tizenhárom aradi vértanú „közönséges gyilkos”, akiknek kezéhez románok tízezreinek vére tapad. Október hatodikán – az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján – több mint ezren gyűltek össze a vesztőhelyen, a megyei rendőrfőkapitány viszont felszólította az egyik résztvevőt: rejtse el a magával hozott piros-fehér-zöld lobogót. Ma már egészen másképp fest a helyzet: a Szabadság-szobor és a román diadalív között víztükör húzódik, melynek partján Románia zászlaja mellett az Európai Unió és Magyarország lobogója is sértetlenül lengedez. A zászlótartó alapjánál három forrás tör fel, amelyek egyetlen medencébe folynak össze; a víz felszínén tükröződő két emlékmű Románia és Magyarország közös jövőjét jelképezi. A diadalívet és a Szabadság-szobrot sötétedés után összesen 18 reflektor világítja meg. A Megbékélés Parkjában felállított alkotások értéke eléri a 130 milliárd régi lejt, amelyből mintegy 100 milliárdot a kormány utalt ki a diadalív elkészítésére. „A tervek szerint a park tovább fog bővülni – vázolta az elképzeléseket Király András. – A városvezetés saját projektjének tekinti az ügyet, és egy szabadtéri technikai múzeumot is szeretnének kialakítani a Megbékélés Parkja közelében. Az erről szóló tanulmány már el is készült, a múzeum a hivatalos döntést követően két-három év alatt fog megvalósulni.” A parkot augusztus közepén avatták fel, immár „véglegesen”. Akkor Markó Béla RMDSZ-elnök, román kormányfőhelyettes a román-magyar stratégiai partnerség fontos szimbólumának nevezte a Megbékélés Parkját, s e megjelölésre alighanem az is alapot szolgáltathatott, hogy az 1848-as erdélyi román forradalom menetelő polgárait ábrázoló szoborcsoport fölötti diadalíven látható egy Kossuth Lajost és Nicolae Balcescut ábrázoló dombormű is. Akik, mint tudjuk, végül is szándékuk ellenére nem jutottak semmilyen megegyezésre a negyvennyolcas szabadságharc vérzivataros napjaiban. Talán mai utódaik valóban tanulnak valamit az akkori kudarcból, és a huszonegyedik század Aradja valóban a párbeszéd és a megbékélés színhelye lesz. 
