Cikkek listázása

Merjünk ünnepelni!

Szerző: Lányi Béla SVD

Fotó: Szabó Alex SVD

2005. október 15-én, szombaton lesz a világmisszió országos ünnepe a budapesti Ciszterci Szent Imre Plébániatemplomban, a XI. kerületi Villányi úton, melyre mindenkit szeretettel várnak a missziósok.
Gyakran elnézem a templomainkból hazainduló embereket. Szomorkásak, sietősek… Milyen sokszor elfognak minket is az ilyen érzések, pedig a szentmise „celebrálása” azt jelentené, hogy ünneplünk. Úgy tűnik, nehéz a hívő ember sorsa elvilágiasodó társadalmunkban!
De a missziósok mégis ünnepelnek. Erre hívják ünnepelni vágyó testvéreiket is! Ünnepelnek „látványos sikereket” távoli országokban, például Indonéziában. De ünneplik a kitartó hithirdető munka erejét azokban az országokban is, ahol nehéz az evangélium hirdetése, például Japánban, vagy akár itt Európában is.
Ünnepüket egzotikus kultúrák táncai, énekei, mozdulatai színezik, de lesz sok magyar ének is. Megszólalnak azok is, akikről bár beszélünk, mégis távol vannak tőlünk – a romák, az állami gondozottak, a hátrányos helyzetűek. Megtisztel bennünket dr. Veres András püspök úr, a Magyar Katolikus Püspöki Kar titkára, aki az ünnepi szentmise főcelebránsa lesz. Beszél hitéről Eperjes Károly színművész.
Hogyan lehet sikeres plébániai missziós napokat szervezni? Ebbe avat be minket Szabó János plébános és dr. Szabó Tamás, az Antall kormány egykori minisztere, a balatonalmádi egyházközség tagja. Együtt örülünk annak, hogy ma is vannak bátor fiatalok, akik misszióba indulnak. Puskár Tamás fiatal verbita szerzetes most veszi át a missziós keresztet páter dr. Német László SVD tartományfőnöktől, egykori fülöp-szigeteki hithirdetőtől. Egy másik fiatal verbita, Zabos Róbert testvér – aki Mexikóban volt – pedig elmagyarázza nekünk, hogy mi is várhat Tamásra „ott a latinoknál”.
Az ünnep reggel 9-től este 9-ig tart. Ingyenes! Sőt még egyszerű ebédet is kapnak az együtt ünneplők. De aki szeretne némi száraz süteménnyel, élelemmel, üdítőitallal hozzájárulni a szerény közös étkezéshez, azt köszönettel elfogadják a szervező verbita missziósok. Így működik a „nagy” katolikus világmisszió is: együtt ünneplünk, együtt vagyunk. Jöjjön el mindenki!

Mindenkit hívunk…

…a világmisszió országos ünnepére 2005. október 15-én, szombaton, a budapesti ciszterci Szent Imre-templomba (XI. kerület, Villányi út 3.).
A programból:
9.00 Köszöntő (P. Brückner Ákos O. Cist., plébános, Lányi Béla SVD testvér);
9.15 „A japán misszió” (P. Béky Gellért SJ gondolatai);
10.30 Bemutatkozik a Világposta, a magyar verbiták hírlevele;
11.00 Indonéz verbiták koncertje;
11.30 A nagykanizsai Lakásotthon állami gondozott gyermekeinek zenés fellépése;
 Ebéd
13.00 Bemutatkoznak a magyar Missziós Imaközösségek;
13.45 „A plébániai misszió – papok és hívek közös felelőssége!” (Beszélgetés a 2005. nyári balatonalmádi plébániai misszióról Szabó János plébánossal és dr. Szabó Tamással, az Antall kormány egykori miniszterével);
15.00 Szentmise (a főcelebráns: dr. Veres András püspök)
16.00 Missziós kereszt átadása Puskár Tamás SVD, Amazóniába induló új hithirdetőnek;
16.30 „Milyen is a latin-amerikai misszió?” (Zabos Róbert SVD testvér gondolatai);
17.00 „Jézus az életemben” (Eperjes Károly színművész tanúságtétele);
18.00 Plébániai szentmise;
19.15 „Quo Vadis?” (A Győrszentiváni Plébánia színpadi jelenete);
20.00 „A roma ember istenkeresése” (Czibak Ottó romológus gondolatai);
20.50 Zárszó (P. dr. Német László SVD, tartományfőnök);
22.00 óráig lehetőség nyílik kiscsoportos beszélgetésre.
Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>