Missziós iskolák mozaikképe
Életre szóló leckék
Szerző: Suhajda Lajos SVD
Október a missziósvasárnap hónapja, amikor megkülönböztetett módon gondolunk a missziókra: többet és buzgóbban imádkozunk.
Az Úr Jézus nagy missziós parancsában ezt mondta: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek” (Mt 28,18–20). Igaz, ebben nem szólt közvetlenül arról, hogy alapítsanak iskolákat, ahol mindent tanítanak. Közvetve viszont benne van ez is. Az egyház mindig így értette, a hithirdetők is mindig eszerint cselekedtek. Szent Pál ezt írta a tesszalonikaiaknak: „Tudjátok, hogyan kell minket követni. Nem éltünk tétlenül köztetek… példát akartunk nektek adni, hogy kövessétek… Most mégis azt halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek, semmit sem dolgoznak, hanem haszontalanságra fecsérlik idejüket. Az ilyeneknek megparancsoljuk, figyelmeztetjük őket Urunkban, Jézus Krisztusban, hogy békésen dolgozva a maguk kenyerét egyék” (2Tessz 3,6–12).
Ez megegyezik az ősszülőknek adott áldással és paranccsal: „Töltsétek be a földet, és vonjátok uralmatok alá” (Ter 1,28). És ez valósult meg a gyermek Jézus életében is: „Jézus gyarapodott bölcsességben, korban s Isten és emberek előtti kedvességben” (Lk 2,52).
Ezért most a missziós iskolákról nyújtok egy mozaikképet.
Életre nyíló kapuk – ezek a missziós iskolák Afrikában. Nelson Mandela, a Dél-Afrikai Köztársaság első néger elnöke mondta: „Mi a missziós nevelés »termékei« vagyunk. Nem is tudjuk igazán megköszönni azt, amit a misszionáriusok értünk tettek.” Afrika egyes vidékein a keresztényeket csak így hívják: „az olvasók”, mert csak ők tudnak írni-olvasni.
Egy brazíliai érsek pedig így fogalmazott: „A jó képzés által életre nyíló kapu tárul a szegények elé. Ezt semmilyen alamizsna nem tudná így és ennyire megtenni.”
Közép-Amerika országaiban a szalézi atyák „labdarúgó iskolát” nyitottak a gyermekek, főképpen az utcagyerekek részére. Ivano Zanovelle atya szerint Don Bosco is sokat játszott. A gyermekek itt megtanulhatják a fegyelmet, az egészség iránti érzéket, az igazi közösségi formát.
Thaiföldön a szalézi atyák kézbe vették a testi sérültek: vakok, sánták, csonkák oktatását is. Az első lépés: fogadják el másságukat. Utána ismerjék fel és fejlesszék képességeiket. Eddig ezek a sérült gyerekek az útszéleken, a tereken koldultak, vagy esetleg lottószelvényeket árultak. Az iskolában számítógépen dolgoznak, matematikát, gyümölcstermesztést, állattenyésztést és még sok mást tanulnak. Az egyik tanuló az eredményt így fejezte ki: „Nem félek a jövőtől.”
A Názáret melletti Ibillin plébánosa szerint jobb a szomszédot ismerni, mint ellene harcolni. Ezért alapított egy iskolát negyven évvel ezelőtt. Azóta az intézmény felfejlődött az egyetemig. Az elmúlt negyven év alatt 1600-an érettségiztek a tanulók közül, és 800-an szereztek diplomát. Az iskolában egymás mellett ülnek a keresztények, zsidók, mohamedánok és drúzok. Ha a Szentföldön bomba robban, mindannyian adnak vért. Az iskolaalapító atya végkövetkeztetése: „Élet lüktet ott, ahol el akarják fojtani. Az élet erősebb a halálnál!”
Imádkozzunk, hogy minél több helyen, minél többen és minél eredményesebben tanulják ezeket az életre szóló leckéket!
