Ha vannak olyan személyiségei a huszadik századi erdélyi történelemnek, akikre méltán lehet büszke katolikus és protestáns egyaránt, akkor a 110 éve született Márton Áron püspök biztosan közéjük tartozik. Nemcsak azért, mert a kommunista rendszer megtorló intézkedései dacára mindvégig következetesen kitartott elvei mellett, hanem azért is, mert egy kicsit valamennyiünk számára példaképpé válhatott. Szülőfaluja, a székelyföldi Csíkszentdomokos szentként tiszteli alakját.
Ahogy kiérünk a Marosfőt övező fenyvesek közül, és déli irányba, Csíkszereda felé folytatjuk utunkat, egy hosszan elnyúló falu képe tárul elénk. Két hosszú házsor jobbról és balról, így az átutazók közül kevesen tudják, hogy a falu központja, igazi „lelke” a mellékutcák labirintusában kanyarogva érhető csak el. Csíkszentdomokos több ezer lelket számláló nagyközség, de ha Márton Áron nem itt született volna, alig különbözne a többi felcsíki településtől. A 110 éve született erdélyi püspök alakját viszont ma is elevenen őrzi a falu. „Áron püspököt még nem avatták szentté, de attól mi még tarthatjuk őt szentnek, és annak is tartjuk” – állítja önérzetesen egy idősebb székely, akit szemmel láthatóan kevéssé befolyásol, hogy éppen melyik római fiókban őrzik a Szenttéavatási Kongregáció elé terjesztett dossziét. A lelkész már árnyaltabb képet fest a falu Márton Áronhoz való viszonyáról. „Az emberek büszkék rá, de az idő koptat” – állapítja meg némi beletörődéssel Csiby László domokosi plébános, bár azt sem hallgatja el, hogy a templomban egy Mária-oltárnál elhelyezett Márton Áron-kép előtt mindig vannak imádkozók. Hogy a Szűzanyát vagy Áron püspök közbenjárását kérik-e gyakrabban, ez megválaszolhatatlan, az viszont tény, hogy a virágok ennél az oltárnál mindig tovább tartanak, mint máshol. „Pedig ezek sem kapnak különösebb gondoskodást” – mondja a plébános, elvárva, hogy a „sorok között” olvasson, halljon az ember.
„Élet” a templom árnyékában
Csiby László ma is őrzi azt a képet, amelyet valaha a püspöktől kapott: a képecske égszínkék háttérben egy fát ábrázol, amelynek le vannak hullva a levelei. Felirata viszont annál többet elmond a püspök gondolkodásáról: A fa száraznak látszik, de a kéreg alatt él. Áron püspök rendszerint tömör, egyszerű mondatokban fogalmazott, amelyek minden kétséget kizáróan világossá tették álláspontját.
„Két dolgot tanultam Márton Árontól: munka és szívósság – emlékezik vissza a lelkész néhai elöljárójára, aki a teológiára is felvette. – Istent és népemet akarom szolgálni, ugyanúgy, ahogy Áron püspök is tette. Ezek persze nagy szavak, de ha az embernek van egy célja, akkor a Szentlélek mindig megmondja, mit kell válaszolni egy adott helyzetben.”
A 18. században épült, mára szépen felújított templom oldalára kovácsoltvasból felkerült a püspök képe, egy csíkkozmási mesterember és fia munkája – a plébánia kéményén tollászkodó gólyák időnként szemügyre is veszik a szokatlannak tűnő megoldást. Nem sokkal arrább a Márton család portája, rajta emléktábla hirdeti: Ezen az „életen” született és nőtt fel Márton Áron, Erdély püspöke, 1896–1980. „Az »élet« szó természetesen átvitt értelemben értendő” – magyarázza a plébános, hosszan fejtegetve, a székely szóhasználatban az élet egy adott gazdaságot, beltelket is jelöl, annak minden ingóságával egyetemben. A házat ugyanis, amelyben a püspök meglátta a napvilágot, édesapja még Áron gyermekkorában lebontotta és újat épített helyébe, majd később az unokaöcs újra átépítette a házat az akkoriban már püspöki hivatalt viselő nagybácsi engedélyével.
A teljes cikk >>>
