Csíkszentdomokos szentként tekint Márton Áronra
„A fa száraznak látszik, de a kéreg alatt él”
Szerző: Lukács János
Fotó: Lukács János
„Élet” a templom árnyékában
Csiby László ma is őrzi azt a képet, amelyet valaha a püspöktől kapott: a képecske égszínkék háttérben egy fát ábrázol, amelynek le vannak hullva a levelei. Felirata viszont annál többet elmond a püspök gondolkodásáról: A fa száraznak látszik, de a kéreg alatt él. Áron püspök rendszerint tömör, egyszerű mondatokban fogalmazott, amelyek minden kétséget kizáróan világossá tették álláspontját.
„Két dolgot tanultam Márton Árontól: munka és szívósság – emlékezik vissza a lelkész néhai elöljárójára, aki a teológiára is felvette. – Istent és népemet akarom szolgálni, ugyanúgy, ahogy Áron püspök is tette. Ezek persze nagy szavak, de ha az embernek van egy célja, akkor a Szentlélek mindig megmondja, mit kell válaszolni egy adott helyzetben.”
A 18. században épült, mára szépen felújított templom oldalára kovácsoltvasból felkerült a püspök képe, egy csíkkozmási mesterember és fia munkája – a plébánia kéményén tollászkodó gólyák időnként szemügyre is veszik a szokatlannak tűnő megoldást. Nem sokkal arrább a Márton család portája, rajta emléktábla hirdeti: Ezen az „életen” született és nőtt fel Márton Áron, Erdély püspöke, 1896–1980. „Az »élet« szó természetesen átvitt értelemben értendő” – magyarázza a plébános, hosszan fejtegetve, a székely szóhasználatban az élet egy adott gazdaságot, beltelket is jelöl, annak minden ingóságával egyetemben. A házat ugyanis, amelyben a püspök meglátta a napvilágot, édesapja még Áron gyermekkorában lebontotta és újat épített helyébe, majd később az unokaöcs újra átépítette a házat az akkoriban már püspöki hivatalt viselő nagybácsi engedélyével.
Legendák övezik a történelmi tényeket
A püspök alakja lassan mitikus homályba vész: bár még ma is szép számmal élnek a faluban olyanok, akik személyesen ismerték – akár gyermekként is – Márton Áront, a képzelet valóságként jelenik meg a csodálat hangján emlékező falusiak emlékeiben. Mesélik például, hogy amikor a Securitate már minden eszközt bevetett az elfogatására, a püspök sofőrje nemcsak hogy úttalan utakon vitte vissza a Székelyföldről Gyulafehérvárra az egyházmegye vezetőjét, hanem útközben az autót többször is átfestette. Ennél sokkal hihetőbb történet, hogy a bérmakörútra érkező Áron püspököt önkéntes székely fiatalokból verbuválódott testőrség védte, félméteres disznóvágó késekkel állva őrt – még éjszaka is – a szálláshelyül szolgáló csíksomlyói ferences kolostor bejáratánál. Az elővigyázatosság teljes mértékben indokolt volt: a hívek tudták, hogy Márton Áron nincs igazán biztonságban. A püspök ugyanis mindvégig kiállt a jogfosztások ellen, a kommunista hatalom önkényeskedései és megfélemlítései pedig szemmel láthatóan nem akadályozták őt meg abban, hogy következetesen képviselje a krisztusi tanítást. Eltávolítására minden eszközt bevetettek, amikor pedig a megfélemlítéseknek és sorozatos jogfosztásoknak nem lett meg a várt eredménye, csellel elrabolták és bebörtönözték a püspököt. Később kiengedték, rövid „szabad” időszak után következett a házi őrizet, majd az azóta is dicsőségesként emlegetett bérmautak.
Nehezen születik a csoda
A Székelyföldön szentként tisztelik, bár szentté avatása még nem történt meg. Márton Áron ugyanis a számos megpróbáltatás ellenére végül nem vértanúként, hanem gyulafehérvári otthonában hunyt el, ezért valamilyen csodára van szükség a boldoggá, illetve szentté avatáshoz. Ez pedig nehezen akar megszületni. „Minden vasárnap elimádkozzuk a templomban az imát Áron püspök mihamarabbi szentté avatásáért” – mondja a domokosi plébános, aki már azt is csodának tartja, hogy a templom felújításakor sikerült még a tél beköszönte előtt befedni az Isten hajlékát. „Én biztos vagyok benne, hogy ő segített, hiszen már másnap leesett a hó. De hát ez csak egy jámbor pap jámbor véleménye” – teszi aztán hozzá, elnézést kérő mosollyal a szája szögletében. Pedig lehet, hogy igaza van.
