Cikkek listázása

Nagymamák és nagyapák ünnepe Keszü községben

Jövőt építő nagymamáink

Szerző: Fazekas Orsolya

Szent Annára és Szent Joachimra, Szűz Mária szüleire emlékeztek a Pécstől néhány kilométerre található Keszü községben. Az ünnep, mely egyben a templombúcsú napja is, már hagyomány. Ilyenkor összegyűlnek a környék nagymamái, nagypapái, hogy hálát adjanak családjaikért és kérjék életükre továbbra is Szent Anna és Szent Joachim közbenjárását.
Az ünnepi szentmisét Mayer Mihály megyés püspök úr celebrálta a helybéli plébános, dr. Horváth István atya és még néhány paptestvér segédletével. Az 1781-ben épült, de most is csodálatos pompában magasodó templom az idén is megtelt.
Mayer Mihály pécsi megyés püspök ünnepi beszédében szólt a nagymamák szerepéről, a Szent Anna-kultuszról. Megemlítette, hogy az újszövetségi könyvek nem említik Szűz Mária szüleit. Csupán néhány névvel találkozunk a rokonságból: Erzsébet és Zakariás, Szalóme és Zebedeus, de e két szülőnek még a nevét sem tudjuk. Egy 2. századi apokrif könyv írja, hogy Mária édesanyját Annának, apját Joachimnak hívták, és a két név jelentése figyelmet érdemel, mert Anna annyit jelent: kegyelemmel áldott, Joachim pedig: Isten megvigasztal.

A püspök úr kiemelte, hogy általában különböző foglalkozásokhoz kapcsolódik a szentek ünnepe. Anna szentté avatása ezzel ellentétben egy életállapothoz kapcsolódik. Amikor a nagymamákat nézzük, azt kell látnunk és figyelembe vennünk, hogy hol és milyen helyük van a családban, milyen szerepet töltenek be. „Amikor a nagyszülők védőszentjéről beszélek, akkor nem a múltat említem, nem az emlékeket sorolom, hanem azt mondom, hogy a jövőbe tekintünk, a jövőt akarjuk ünnepelni” – hangsúlyozta a püspök atya. E kijelentést az ember sokszor összekapcsolja az anyagiakkal, a lehetőségekkel, a felemelkedéssel, pedig a jövő több. A jövőben ott kell látnunk azt a bölcsességet, élettapasztalatot, amelyre szüksége van minden embernek, legfőképp az unokáknak. Az unoka az, akinek a nagyszülő átadja a gondolkodásmódját, az életbölcsességét, a tapasztalatát, akinek elmondja történeteit. Ezt mind azért teszi, hogy a gyermek tanuljon belőle. Azért, hogy megalapozza életét. A jövő nem feltétlenül csak egy tanulmányt, egy életszakasz befejezésével induló új korszakot jelent. A jövő a megszerzett bölcsességre épül.

Szent Anna talán nem is sejtette, kit bízott gondjaira Isten, amikor Mária édesanyja lett. Becsülettel tette dolgát, hitre, imádságra nevelte lányát. Sok esetben mi is csak utólag vesszük észre, mily nagy feladattal bízott meg minket az Úr. Milyen nagy felelősséggel tartozunk a ránk bízottakért.

A szentbeszéd végén a püspök úr bátorította a nagyszülőket: „A mai nap legyen megint erőgyűjtés, lendületgyűjtés, hogy ha néha úgy is érezzük, hogy már nem nagyon fog az unokákon, amit mondunk, akkor is tegyük a dolgunkat. Óvjuk, védjük, tanítsuk őket. Kérjük Szent Joachim és Szent Anna közbenjárását, hogy maradjanak mellettünk életállapotunkban. Ne felejtsünk el imádkozni azokért is, akiknek nem jutott nagyszülői szeretet.”

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>