Az igazgató a nyári szünetben is a következő tanéven töpreng
Nosztalgiavillától a paradicsomfákig
Szerző: Lőrincz Sándor
Fotó: Lőrincz Attila
A két nagyobb lány – akik rendszeresen ministrálnak a Szent Imre-templomban – most a nagyszülőknél nyaral, a kétéves, kék szemű, szöszi srác, Máté pedig a fotós előtt pózol, majd kézen fog, hogy megmutassa a fűben megbújó gombákat.
Godó László Miskolcról, egy pedagógus-mérnök családból a debreceni egyetem matematika-angol szakának elvégzése után került Somogyba, és mint elújságolta, soha annyit nem járt színházba, mint az alatt a három év alatt, míg menyasszonyának udvarolt. Emese ugyanis a Csiky Gergely Színház zenekarában játszott akkoriban. Nem csoda, hogy férje kívülről fújja a Babarczy rendezte musical, a My fair lady kettős szereposztását. Vagy egy tucatszor látta. No nem a fülbemászó dallamok és a történet kedvéért, hanem Emeséért ült be estéről estére a nézőtérre…
– Szerelem volt az első látásra – avatott be kapcsolatuk titkába Godó László. – Emese abban a bélatelepi nyaralóban vakációzott, amelynek szomszédságában gimnazista barátomék, Kulcsár Balázsék nyaralója állt. Egyébként Balázsnak köszönhetem, hogy közelebb kerültem az Úrhoz, vele jártam templomba is.
– Rendkívül szimpatikus volt Laci végtelen nyugalma és magabiztossága – fűzi tovább a szót a feleség. – Amikor egy téglajárda felszedésekor először megláttam a szomszéd nyaraló udvarán, rögtön tudtam: megtaláltam a nagy Őt.
Míg a férj viszonylag későn ismerkedett meg a hit titkával, és fogadta el, hogy minden kegyelem, addig a feleség rendszeresen járt hittanra diák korában. Igaz, a Barcson élő pedagógus család jóakarói felhívták a figyelmet arra, hogy jobb, ha messze elkerülik a templomot, és hittanra sem engedik egyetlen lányukat. A találékony szülők azonban – akiknek az egyházi esküvőjük is kényszerűségből zárt ajtók mögött zajlott – nem nyugodtak bele ebbe, s Emesét Pécsre íratták be hittanra. A somogyi kamaszlány így minden szombaton a baranyai megyeszékhelyen hallgatta az atyát, aki nem véletlenül nevezte „messzi kislánynak”.
Ám azóta – szerencsére – nagyot fordult a világ. László és Emese a kaposvári Szent Margit-templomban népes násznép előtt fogadott egymásnak örök hűséget, és már nem kellett attól tartani, hogy valaki is strigulázná, ki merészkedett be a tanárok közül Isten hajlékába…
A puritán családi ház udvarát óriásdiófa uralja, odébb homokozóbirodalom. A teraszon míves kerti garnitúra és kaspóba ültetett zöld növények tucatja. A félárnyékban a házigazda kedvencei, a paradicsomfák sorakoznak. Némelyik még csak virágzik, de egyik-másikon már ott a termés. A férj – természetesen a népes család után – ezekkel foglalatoskodik a legszívesebben. Most van is rá ideje, ám a tanévben általában csak késődélután ér haza. Szereti ezt a végtelen nyugalmat, és megpróbálja élvezni a nyarat.
Emesétől megtudom: szinte minden percét leköti a gyereksereg, ezért aztán még nem volt ideje arra, hogy megnézze: nem hangolódott-e le a hegedűje. A zeneiskolai tanárnő örömmel játszik mindent, de a romantikus és a barokk szerzők műveit hallgatja a legnagyobb kedvvel.
A hangulatos nappaliban a feleség dédszüleinek nagyméretű képei is falra kerültek. Mintha csak azt figyelnék, vajon boldog-e dédunokájuk, jut-e idő mindenre és mindenkire. Mert ha nem, akkor ők odaföntről segítenek…
A ház urával beszélgetve megakad a szemem az óriásakváriumon, amely parádés vízinövényeivel, különleges halaival valóban impozáns látvány. Nemcsak kint, az udvaron, hanem idebenn és a családtagok szívében is természetes a természetszeretet, mint ahogy természetessé lett a természetfeletti is. Míg a fotókat nézegetjük, szót váltunk ünnepekről, családi eseményekről, de valahogy mindig visszakanyarodunk az iskolához.
