Cikkek listázása

Tíz éve Rákos mezején született újjá a Regnum-templom

Templom a Zoborhegy téren

Szerző: Bókay László

Fotó: Bókay László

Rákosi Mátyás parancsára 1951-ben felrobbantották a Városliget szélén álló Regnum Marianum-templomot, amelyet húsz évvel azelőtt szenteltek fel. A kommunista diktatúra vallásüldözése során betiltotta a Regnum Marianum atyáinak tevékenységét, többüket börtönbe vetette, s a Felvonulási tér kialakítására hivatkozva a dél-francia stílusban épült templomot Sztálin születésnapjára szánt ajándékként megsemmisítette.

Regnum Marianum – Mária Országa. Így is szokták nevezni hazánkat, mióta Szent István király halála előtt felajánlotta Magyarországot Szűz Máriának. Az 1800-as évek végén ezzel a névvel indult útjára egy mozgalom, melynek tagjai közt egyházmegyés papok és hitoktatók voltak, akik célul tűzték ki, hogy Budapest fiataljait, az utcán tengődő gyerekeket közösségbe fogva neveljék hitre, erkölcsre, hogy felnőttként hasznos állampolgárai legyenek hazánknak. Központjuk a VII. kerületi Damjanich utca 50. számú házában volt. 1919-ben az Esztergomi Főegyházmegye a terjeszkedő város erzsébetvárosi plébániáját két részre osztotta, és megalapította a Magyarok Nagy­asszonya Plébániát – a Magna Domina Hungarorumot. Egy ideig a Damjanich utcában volt irodájuk. Shvoy Lajos – még plébánosként – 1921-ben templomépítő bizottságot hozott létre. Hamarosan megbízták Kotsis István építészmérnököt egy templom tervezésével a Városliget szélére, a Damjanich utca közelébe. A szentelési szertartást Serédi Jusztinián hercegprímás végezte 1931. június 14-én. Az 1820 négyzetméteres, kupolás épület emlékeztetett a jeruzsálemi Szent Sír-templomra. Tornyát egyedülálló módon a Szent Korona másolata díszítette.

Betoncölöpökre épült, így az 1951-es bontás – az elszánt kommunista parancs ellenére – rendkívül nehezen haladt. Katonáknak kellett segédkezniük, hogy robbantásokkal tegyék tönkre a viszonylag új templomot. Az emberek egy ideig próbálták megakadályozni mindezt. Élőlánccal vették körül az épületet, ám az ÁVH emberei szétverték a próbálkozást. A templomnak még a nyomát is el akarták tüntetni – építészeti szakkönyvekben sem jelenhetett meg róla írás vagy fotó. A „tereprendezés” végül sikerült, „ünnepi” alkalmakkor a Felvonulási téren háborítatlanul hömpölyöghetett a lelkes nép az elvtársak dísztribünje előtt. Később a Regnum helyén állították fel a Tanácsköztársaságra emlékeztető, „Fegyverbe!” című szobrot. 2000. november 5-től – egy azóta többször is meggyalázott – egyszerű kereszt jelzi az egykori templom helyét.

1989-ig kellett várni, hogy a Regnum-templom újjáépítése szóba kerüljön. Szennay András pannonhalmi főapát vetette fel egy alkalommal a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia előtt a tervet. Paskai László bíboros 1990-ben Hajnal György atyát bízta meg a Regnum-templom újjáépítésével, de a helyszín már nem a Városliget széle volt: a zuglói Zoborhegy teret jelölték ki. Hajnal György plébános először egy telket vásárolt és egy fakápolnát állíttatott, hogy legyen hol misézniük. 1991-ben, a Zoborhegy téren négyszintes, összesen ezer négyzetméteres közösségi házat építtetett. A kőtemplom építésével még várt, mert úgy gondolta, előbb közösség legyen, aztán kell templomot építeni. A tervek azonban már megvoltak. A templom makettje és egy emléktábla már az első pápalátogatás során ott volt a stadionban, a Szentatya mellett, így az idei esztendő többszörös ünneplésre is okot ad. Hetvenöt éve szentelték fel az egykori regnumi templomot, amelyet ötvenöt esztendővel ezelőtt romboltak le. II. János Pál pápa először tizenöt esztendővel ezelőtt járt hazánkban, ennek emlékére is épült a templom, melyet tíz esztendeje szenteltek fel.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>