Az emberi kedvességről
Karácsony Shanghaiban
Szerző: Joe Lederer, T. Bori Zsuzsa
Egy időben Kínában éltem. Tavasszal, gyilkos hőségben érkeztem Shanghaiba. A csatornák bűze az égig ért, és a levegő tele volt az avas szójaolaj undorító szagával. A felhőkarcolók mellett agyagkunyhók húzódtak meg; előttük meztelen gyermekek játszottak a mocsokban. Éjszaka a kabócák ciripelésétől nem tudtam aludni. Ősszel jött a tájfun, és az eső üvegfalat vont az ablakok elé. Nem tudtam ott megszokni – nem és nem. Honvágyam volt Európa után. Nem volt barátom, és senkit nem érdekelt, hogy hogy vagyok. Az idegen, sárga arcok közt teljesen elveszettnek éreztem magam. Európai származású házigazdámék kínai szolgákat alkalmaztak. Rangban legmagasabban a konyha nagyura, Ta-tse-fu, a szakács állt. Kerékbe törve beszélte a németet, és ő volt a tolmácsom a szobakuli, a kályhakuli, a mosókuli és a házban szolgáló egyéb népség közt.
És akkor jött a karácsony. Szenteste egyedül ültem a szobámban. A bőgés határán voltam, mikor Ta-tse-fu bejött és egy ajándékot nyújtott át: egy kínai rézpénz közepén fúrt lyukon sok színes pamutszál volt átfűzve, majd összefonva. „Ez egy igen régi pénzérme – mondta ünnepélyesen a szakács. – És a pamutszálak is a tieid. Én, a feleségem, a szobakuli, az ő nővére meg a kályhakuli, az ő szülei és bátyjai küldik neked. Mind adtunk neked egy pamutszálat.”
