Cikkek listázása

Erősebb, mint a halál

Szerző: Suhajda Lajos SVD

Februárban két világimanap van: 2-án az Istennek szentelt személyek, 11-én pedig a betegek imanapja.
""Az Úr Jézus különleges figyelmet szentelt a betegeknek. Legtöbb csodáját a javukra tette. A 72 tanítványt e szavakkal küldte útjukra: „Menjetek! ... Gyógyítsátok meg a betegeket s hirdessétek: Közel van hozzátok az Isten országa” (Lk 10,3.9). Az apostoloknak pedig ezt mondta: „Menjetek és hirdessétek: Közel van a mennyek országa. A betegeket gyógyítsátok meg, a halottakat támasszátok fel, a leprásokat tisztítsátok meg, a gonosz lelkeket űzzétek ki” (Mt 10,7—8). Szent Márk így összegezte az eredményt: „Azok elmentek s hirdették a bűnbánatot, sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok betegek meggyógyítottak” (Mk 6,12—13). Ezért tanácsolja Jakab apostol a betegeknek: „Hívassa el az egyház elöljáróit, és azok imádkozzanak fölötte, s kenjék meg olajjal az Ûr nevében. A hitből fakadó ima megszabadítja a beteget, és az Úr talpra állítja. Ha pedig bűnöket követett el, bocsánatot nyer” (Jak 5,13–15).
Thaiföldön, egy buddhista kolostorban AIDS-betegeket gondoznak. Ez a kolostor Bangkoktól északra fekszik. Wat Phrabaat Nampunak hívják (Phrabaat Nampu-templom). Erről írok most.

Guy éjjeliszekrényén egy fogkefe, egy füzet, egy kavics és egy biliárdgolyó nagyságú kő. Ha a 35 éves kőműves elég erősnek érzi magát, akkor felül. Egyik kezével a térdére támaszkodik, a másikkal fogja a követ és karját ki-behajtva 5–10-szer felemeli. „Még nem vagyok halott, és amíg élek, a legjobbat teszem, amit tehetek!” – mondja. Legnagyobb kincse egy hüvelyknyi fénykép kislányáról. Néha elképzeli, hogy meggyógyul és hazamegy, átöleli, magasra emeli kislányát. Pedig már a kő felemelése is sokszor nehezére esik.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>