Ahol a szépség egybefonódik a legendával és a történelemmel
Kolostorok a levegőben
Szerző: Szabó Judit
„Ezeken a kopár és barátságtalan sziklákon, melyek sok ezer aszkéta számára nyújtottak menedékhelyet, az ortodox szerzetesek megtanulták, hogy gondolkodásukban bölcsek, akaratukban pedig alázatosak legyenek.”
A görög szárazföld egyik legkülönlegesebb látványosságai a Thesszáliában található Meteóra kolostorok (ezt a vidéket találóan nevezzük így: „ta meteóra monasztiria”, vagyis „kolostorok a levegőben”). A táj vonzó és lenyűgöző, talán a világ egyik legkülönlegesebb helye. Ezernél is több szédítően magas szikla – amely messziről kőerdőnek tűnik – emelkedik váratlanul a látogató elé, félelmet és csodálatot keltve. Ezek a furcsa alakzatok a geológusok szerint mintegy 50 millió évvel ezelőtt alakultak ki. Akkoriban egész Thesszália területét tengervíz borította. Az északról hömpölygő folyók fáradhatatlanul szállították ide hordalékukat, amelyből a természet erői furcsa, kúpos alakzatokat formáltak. A későbbi földmozgás során a tenger lassan visszahúzódott a thesszáliai síkságról, maga után hagyva a furcsa oszlopokká kivájt, több száz méter magas hordalékkúpokat, azaz a Meteóra különös, sejtelmes világát. Az első remeték a 11–12. században népesítették be ezt az Isten háta mögötti vidéket. Az első szerzetesközösséget Nilosz atya, a Dupiani-kolostor elöljárója alapította 1367-ben. A közösségek száma a 15. században már 25-re emelkedett. A lassú hanyatlás a 17. században vette kezdetét. A kalogheri (= jó öregek) száma egyre fogyott, és mind több kolostor vált gazdátlanná. Napjainkban a Meteórákon öt kolostorban (Nagy Meteorón vagy Metamorfoszisz, Varlaam, Rousszanou, Ajia Triada, Ajiosz Nikolaosz) élnek szerzetesek, és csak egyben, az Ajiosz Sztefanoszban élnek szerzetesnők. A kis számú közösségnek keményen kell küzdenie a túlélésért és megújulásért. Mind a hat kolostor látogatható (a nyitvatartási idő általában: 9–13, illetve 15–18 óra). A belépőjegy 2 euró. Az ódon falak mögött sok értékes kéziratot, kódexet és ötvösmunkákat őriznek. A templomokban a bizánci művészet kedvelői megcsodálhatják a felújított falfreskókat és a gazdagon színezett ikonosztázokat.Hajdanában a kolostorokba csak a csörlőszerkezettel (vrizoni) felhúzott hálóban vagy a meredek sziklafal mellett lengő kötéllétrán juthatott be az ember (a csörlőket manapság csak teherszállításra használják). Az egyik kíváncsi látogató egyszer megkérdezte, milyen gyakran cserélik a csörlőszerkezet köteleit. „Amikor az Úr hagyja őket elszakadni” – válaszolta a szerzetes. A múlt század 20-as éveiben a sziklafalakba lépcsőket vájtak, a szakadékokat pedig hidakkal ívelték át, így napjainkban már csak a 100–200 lépcsőfok megmászásának fáradalma jelenthet komolyabb akadályt.
