Erdély

Ahol a nagyi a családfő, ott sok jó elfér kis helyen

Szerző: Lukács János

Fotó: Lukács János

Miközben már Erdélyben is rég felbomlott a hagyományos nagycsalád – ahol esetenként több generáció lakott egyetlen fedél alatt – egy kolozsvári tömbházlakás négy szobáját nyolcan osztják meg egymással: a nagymama, két lánya, fia, két veje és két unokája. Kicsit a véletlen, kicsit a szükség hozta úgy, hogy mindannyian egyazon konyhában kanalazzák az ebédet-vacsorát, ki mikor érkezik haza.

A „családfő” a lakástulajdonos, az 50 éves nagymama, Kalló Márta néni. „Nálunk hagyomány a nagycsalád, a nagyszüleim is tizenegyen, a szüleim is tízen éltek közösen, nekem is ez a természetes” – meséli Márta néni. Talán felesleges mondani, hogy a lépcsőházban kifüggesztett közköltséglistán a Kalló név mellett szerepel a legnagyobb lakószám. A szobák elosztása szinte magától értetődik: van Kalló-, Szalay-, Pozsár- és Szőcs-szoba, utóbbi kettő a családoknak, a Szalay-szoba pedig az egyelőre egyedülálló Lacának. Igaz, a játékok nagy része Lacánál van, hiszen kicsi a lakás, a családok maguk is éppen hogy elférnek a néhány négyzetméteren.

Mikor az unokáknak sürgôs ordítani valója támad

„Minden családnak megvannak a maga szokásai, hangulata, az erre vonatkozó íratlan szabályokat pedig be kell tartaniuk az újonnan jötteknek – kezd mesélni Márta néni, amikor arról kérdezem, hogyan jön ki a két vejével. – Én is alkalmazkodom hozzájuk, és ők is hozzám.” Bár szigorúnak tűnik a kijelentés, enélkül nem lehetne összetartani a nyolc embert. Az alkalmazkodás tudománya persze sok bölcsességet és türelmet kíván minden fél részéről, hiszen a két, egy év körüli unokának is még elég gyakran akad sürgős ordítani valója az éjszaka közepén. Most már megszokták, de az elején nehéz volt. Főképp azért, mert Márta néni is dolgozik még, hajnalban kel, hogy a közeli településen levő, karácsonyfadíszeket gyártó kisüzembe elérjen: itt a különböző mintákat festi rá a díszekre, amelyeket aztán nyugatra szállítanak.

Piacfelelôs, fôzési felelôs és beszerzô

Így aztán, amit csak lehet, megszerveztek. „Szükség volt egyfajta munkamegosztásra, hiszen ennyi embert ellátni egyedül nem bírtam volna” – magyarázza Márta néni, majd gyorsan hozzá is teszi: mindenki azt a feladatkört választotta, amihez kedve volt. Van köztük piacfelelős, főzési felelős, beszerző, a takarítást pedig rendszerint közösen végzik. Igaz, néha előfordul, hogy valaki megfeledkezik a feladatáról, de miután rendszerint mindenki kötelességtudóan próbálja végezni dolgát, békésen megoldják a problémát. Nem csoda, hogy nincs panasz a két vőre, hiszen Robi és Pepi rendkívül jól neveltek, a nagymama jelenlétében pedig az utolsó betűig betartják a viselkedési szabályokat. „Lezser” – jellemzi röviden anyósát Pozsár Robi, civilben a ferences templom kántora, majd arról beszél, milyen jó a hangulat a családban. Persze, azért nem fenékig tejföl a nyolctagú család élete, de némi kritikát inkább csak a lányok fogalmaznak meg. „Sok türelemre van szükség” – jegyzi meg Juli, a kisebbik lány, de a nagymama mosolyogva vágja rá: a másfél éves Dávidot leszámítva mindenki türelmes. A pszichológus végzettségű Juli szerint azért is jó a nagycsalád, mert nem magányosodik el a kismama. „Amikor egy anya hosszú időn keresztül csak a gyerekkel foglalkozik, nagyon belefárad – magyarázza. – De így bármikor elmehetek, mert megkérhetem Mártit, a nővéremet, hogy foglalkozzon egy kicsit a fiammal, és ugyanez fordítva is működik.”

A teljes cikk >>>

> Cikk nyomtatása > Küldje el e-mailben

2010. június
Tartalom >>>