Az ima, az ének, a természet gyógyító ereje
Életünk zarándokútján
Szerző: Lőrincz Sándor
Fotó: Harmath Károly OFM
– Magyarországon milyen a kegyhelyhálózat?
– Meglehetősen egyenletlen. Míg délen, délkeleten akad néhány jelentősebb – mint például Máriagyűd, Pécs, Turbék, Segesd, Buzsák, Andocs –, addig az Alföldön és Erdélyben alig találunk. Ez a reformáció terjedésével magyarázható.
– A vallási turizmusra építő utazási irodák komplett zarándokutakat kínálnak lelki vezetéssel, gazdag hitbéli élménnyel, és olykor bizony elég drágák is ezek az utak. Hogy látja, a búcsúkra, zarándoklatokra indulók között sokan vannak, akik nem meggyőződésből jelentkeznek egy-egy útra?
– Biztos, hogy néhányan nem meggyőződésből indulnak el, s olyanok is akadnak, akik megszokásból vesznek részt, mert ilyen környezetben nevelkedtek, ilyen indíttatást hoztak magukkal a szülői házból, és úgy gondolják, hogy csak úgy lehet kerek a világ, ha ők is ellátogatnak egy-egy búcsúra vagy neves kegyhelyre. A résztvevők zöme azonban belső indíttatásból száll buszra. Az emberek egy részének van igénye az Istennel való találkozásra, de a templom helyett olyan helyre vágyik, amely még inkább kiszakíthatja a mindennapokból. Ezek pedig a kegyhelyek. Örülök, hogy egyre több helyen kerekednek fel a fiatalok – papi vezetővel, karizmatikus dalokat énekelve, gitározva. Aki volt már részese egy-egy ilyen útnak, az tudja, hogy sajátos hangulatúak. Az ima, az ének ereje, a természet szépsége különleges gyógyító erő. Ha egyházi személy is van a csoporttal, akkor gyónásra, lelki beszélgetésre is van mód; jóllehet, igencsak emberpróbáló körülmények várnak a zarándokokra, akik nemcsak lelki, hanem történelmi, művelődéstörténeti és botanikai élményekkel térhetnek haza. Szerencsére az ilyen jellegű zarándoklatok száma növekszik.
– A papok közül mindegyik vállalja ezeket a megpróbáltatásokat?
– A többségük útra kel híveivel, míg vannak olyanok, akik babonaságnak tekintik, s csak legyintenek egyet. A túl racionálissá merevedett papképzéssel is magyarázható a távolmaradásuk. Sokat emlegetjük ugyan az ökumenizmust, de a katolikusok Mária-tisztelete sokakat elriaszthat egy-egy zarándoklattól. A kiüresedett racionalizmus a hitben is ezzel jár.
– A rendszerváltást követő években a hit reneszánszát élhettük át, aztán alábbhagyott ez a lelkesedés.
– A 80-as évek végén, 90-es évek elején rendezett nagy, tömeges búcsúk valóban hanyatlóban. Kihalt ugyanis az a paraszti réteg, amelyiknek fontos volt a régi, hagyományos búcsú, ám helyette nem alakult ki más.
– Talán a falunapok – legalábbis ott, ahol nem merülnek ki egy közös ebédben – adhatnak valami pluszt a településen élőknek, hiszen a különféle programok, köztük az egyháziak is, összekovácsolhatják a helybelieket.
– Ez így igaz, hiszen a templombúcsúk a legtöbb helyen megmaradtak, és általában egybeesnek a falunappal. A világi és az egyházi esemény erősítheti egymást. A falunapra összesereglők az együttlét örömét élhetik át, s a generációk között nagy találkozásokra is van mód; hazajönnek az elszármazottak, a gyerekek meglátogatják szüleiket, nagyszüleiket és kimennek a temetőbe is. A világi közigazgatás és az Egyház így teheti közössé ezt a szellemi kincset, és erősítheti a szülőföldszeretetet, a lokálpatriotizmust.
