Szabadságjog a meddőség?
Ne a dekadens legyen a divat!
Szerző: Bókay László
Fotó: Bókay László
Talán mint újságírónak megengedik, hogy köntörfalazás nélkül mondjam: néhány ember teljesen dekadens, szélsőséges véleménye a szabadságjogról, önrendelkezésről, valamint egy szikár, csak a száraz betűk alapján döntő testület határozata alapján az ország jövőjét, tagjainak sorsát sodorták veszélybe. A beadvány két megfogalmazójáról nem érdemes beszélni. Sérült, a szabályokat, törvényeket direkt félreértelmező, félreértő emberek voltak, vannak és lesznek. Az alkotmánybíróság munkáját pedig egy jogállamban illik tiszteletben tartani, még akkor is, ha az embernek kétségei merülnek fel. Kétségei, hogy miért kellett közvetlenül a választások előtt e kérdéssel foglalkozniuk, amikor számtalan okuk lett volna a halasztásra. Felmerül az emberben az is, vajon e felvetés volt-e a legfontosabb, amikor tudták, hogy a választások előtt a törvényhozás már nem hoz ilyen ügyekben új törvényeket, illetve nem módosítja azokat, utána pedig az új kormány megalakulásáig, sőt utána is sokáig cselekvőképtelen lesz?
A közvélemény, a társadalom jelentős része felháborodással fogadta a döntést, s félelmének adott hangot, hogy olyan öncsonkító műtétre vállalkoznak majd a fiatalok, amely visszafordíthatatlan következménnyel járhat. Megszólalt ez ügyben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is. Nyilatkozatot adott ki a témával kapcsolatban, ahol az Egyház tanítására hívta fel a társadalom figyelmét. Ebben hangsúlyozta, hogy a keresztény meggyőződés szerint Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, akinek méltósága megköveteli az élet, az egészség védelmét és tiszteletét. Mint írják: „Az embernek ugyanis éppen méltóságánál fogva nincs hatalma arra, hogy tetszése szerint művi meddővé tételt hajtson végre, mivel az emberi test tagjaival másként, mint azok természetes rendeltetésének megfelelő, nem rendelkezhet: azokat puszta szabadságára hivatkozva el nem pusztíthatja, meg nem csonkíthatja, természetes működésükre alkalmatlanná nem teheti, kivéve, ha az egész test egészségéről másként nem lehet gondoskodni, vagy ha valaki önkéntes segítséget nem nyújt mások életének, egészségének megmentésére. Ezért szögezi le a Katolikus Egyház Katekizmusa: »a szigorúan gyógyító jellegű orvosi javallaton kívüli, közvetlenül szándékolt amputáció, csonkítás vagy sterilizáció … ellenkezik az erkölcsi törvénnyel« (KEK 2297).”
Az orvosok is legtöbbször úgy nyilatkoztak, hogy esküjükkel ellentétesnek érzik, hogy az egészségesből, a jól működőből operáljanak roncsoltat, beteget, működésképtelent. Voltak, akik szélsőségesebben fogalmaztak, és azt mondták, ha egy ember a sebészeten az egészséges kezét akarná levágatni, senki sem vállalná, és a gyógyításra hivatkozva megtagadná azt. Hasonló a helyzet, amikor egy nő önmagát meddővé, egy férfi önmagát nemzőképtelenné kívánja tetetni…
Ékes Ilonával, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének eddigi elnökével, a Fidesz parlamenti frakciójának tagjával, a Fidesz női tagozatának alelnökével beszélgettem a kialakult helyzetről és a keresztények felelősségéről, lehetőségéről.
– Minden rosszban van valami jó – kezdte a beszélgetést Ékes Ilona. – A rossz egyértelmű ebben az esetben: a kialakult helyzet. A jó pedig, hogy talán többen rádöbbennek a család, a szülők, a pedagógusok felelősségére. Arra, hogy a fiatalokkal beszélgetni kell, hogy megértessük velük, nem mindent kell és lehet megtenni, amit a törvény esetleg megenged.
Sokan fognak rádöbbenni, hogy a médiának milyen hatalmas a felelőssége. A Magyar Rádióban, a HÍR Televízióban, de a TV2-ben is több olyan adás volt már, amely őszintén, a problémákat megmutatva beszélt erről az alkotmánybírósági döntésről. Persze azzal is tisztában kell lennünk, hogy a társadalom egy része olyan viselkedésmintákat követ, olyan divatoknak hódol, amelyek ember- és társadalomellenesek. Gondoljunk csak a drogra, a tetoválás hihetetlen divatjára, vagy a testrészekbe helyezett különféle ékszerekre. Ezek egy része nem okoz maradandó egészségkárosodást. Nem úgy, mint a művi meddővé tétel. El kell mondani a fiataloknak, hogy ez komoly, veszélyes műtét. Ha pedig valaki később meggondolja magát – elvileg helyreállítható a petevezeték –, de gyakran lépnek fel komplikációk, sokszor meddő marad továbbra is a nő. Az egyén „szuverén” döntésével önmaga csonkul, de sérül a társadalom is. Ha valaki nem teljes értékű, gyakran küzd kisebbségi komplexussal. A termékenység pozitív fogalom, a terméketlenség negatív. Ezenkívül, mint már említettem, divattá is válhat. Manapság, amikor olyan nehéz munkahelyet találni, hányan fognak vajon élni azzal a lehetőséggel, hogy a meddőségüket bizonyító papírral keresnek majd munkahelyet. A szabadságjog nevében hány prostituáltat küld majd el futtatója, hogy „kevesebb problémájuk legyen”?
Ez a szabadság, melyet a mostani törvényalkotók biztosítanak az állampolgárok számára, ember- és társadalomellenes. Milyen szabadság az – nevezzük nevén a dolgot –, hogy a leszbikus nők mesterségesen megtermékenyíthetőek szintén július elseje után? Az ilyen párok szabadságára, jogaira hivatkozva teljesen figyelmen kívül hagyják a magzat és a gyermek jogait. Neki nincs joga apával felnőnie? Neki nincs joga ismerni legalább az „édesapját”? Őt senki nem kérdezi… Hogyan fognak ezek a gyerekek házasodni, ha nem tudják, kitől származnak? A múlt században már voltak kezdeményezések, hogy csak bizonyos embertípus szülessen a világra… Most is lehet majd „rendelni” szőke, kék szemű gyereket? Katalógusból kérhetnek majd? Aztán, ha nem sikerül, mit tesznek vele? Sajnos erre is volt már példa…
A családtervezésre való hivatkozás sem indok. Akár a nő, akár a férfi csonkíttatja meg magát, utóbb haláleset, válás, vagy bármi egyéb miatt is meggondolhatja magát. Számtalan példát láttam, hogy a tervezett gyerekek után érkező babának is mennyire tudnak örülni a szülők.
A Magyar Katolikus Családegyesület életvédő csoportja már tartott sajtótájékoztatót, melyen szakértők bizonyították e törvény (hiányosságainak) veszélyeit. Ők is hangsúlyozták az őszinte beszéd, a felvilágosítás fontosságát. Nem szabad hagynunk, hogy az ország a dekadenst, a torzultat tekintse normálisnak, esetleg divatosnak, s a valódi önrendelkezésről lemondva – csonkítva, betegen, a társadalmat is veszélybe sodorva, látszólagos szabadságban éljenek körülöttünk embertársaink.
