Egy álom megvalósulása
Irány Amazónia!
Szerző: Lányi Béla SVD
Ott Amazóniában tényleg minden egészen más. Fenyegető, riasztó valóság? Éppen ellenkezőleg: kaland és kihívás – ha az ember eléggé nyitott és érdeklődő! Olyan emberek világa ez, akik szegénységükben és tanulatlanságukban egészen közelről élik meg a természet világát, az Istenre utaltság érzését. Velük találkozott Tamás, róluk ír leveleiben:
Ha több napra megyünk a közösségekhez, akkor mindig családoknál alszunk. Az emberek kis faházakban laknak, ahol sokszor rengeteg a moszkitó. Múltkor úgy összecsíptek, hogy úgy nézett ki a lábam, mintha bárányhimlős lennék. Úgyhogy négy óra után már ajánlatos hosszúnadrágot és zoknit húzni. Errefelé legtöbbször nincs fürdőszoba a házakban! Mindent a természetben kell elintézni… Fürödni mi magunk is mindig a legközelebbi kis patakhoz vagy folyóhoz megyünk, amiből itt, Amazóniában nagyon sok van a gyakori esők miatt. Az alvás? Függőágyban! Kezdetben nehéz volt egy egész éjszakát átaludni így, hiszen recseg-ropog az ember meggörbült gerince, de most már hozzászoktam. Volt olyan is, hogy éjszaka, amikor eleredt az eső, beázott a ház. Akkor az éjszaka közepén próbáltam úgy elhelyezkedni az ágyamon, hogy ne legyek vizes! A legutóbbi alkalommal pedig arra ébredtem fel hajnali fél háromkor, hogy a „macacók”, azaz a majmok hihetetlenül ordítanak. Nem tudom, hogy mi volt az oka, de igen nagy zajt csaptak.
Ha kint vagyunk külmisszióban, ott csak a legjobb helyeken van „agregador”, vagyis áramfejlesztő. Na persze az „agregadorba” is kell valami olaj, hogy működjön a motor, sokszor azonban az sincs. Este hatkor már sötétedik. Utána gyertyát vagy petróleumlámpát gyújtunk, és ennek a fényénél beszélgetünk egészen kilenc-tíz óráig. Utána aludni megyünk. Reggel felkelés után irány a folyó – hajnalban még elég hideg a víz –, ahol fürdünk, tisztálkodunk. Majd indulunk a következő állomásra. Ha nincs eső, akkor igen poros minden, mi magunk is, mire odaérünk. De most az esős évszakot „élvezzük” – tehát sok a víz, a sár… És a moszkitó, meg mindenféle nedvességet kedvelő bogár!
Az utakon rengeteg a kátyú és a bukkanó. Persze, ha útról beszélek, nem aszfaltot értek alatta, mert abból egész térségünkben csak 25 km van. A többi csak föld – az a jó vörösföld! A legjobb út a „transzamazóniai”, ahol 60 km/órával is lehet száguldani, esetleg 80-nal, ahol kevesebb a kátyú. Úgy rázkódik az autó, mint egy igazi lovaskocsi. De sebaj, amíg megy előre, habár néha leszakad a kipufogó… Nem is tudom, hogyan juthatnánk el a közösségekhez terepjáró nélkül.”
Puskár Tamás édesanyja még mindig őrzi otthon fia iskoláskori földrajzi atlaszát, melyen a mostani misszionárius már akkor bekarikázta a térkép nagy zöld foltját, Amazóniát. Ki hitte volna, hogy a szegedi piarista diákból missziós szerzetes lesz? Valóra vált egy szinte lehetetlennek tűnő álom!