Pannonhalma: nagyböjti gondolatok
Utaidat, Uram, mutasd meg nékem...
Szerző: Borián Elréd OSB
Jézus megkérdezi a megváltásra váró, vágyó lélek-től: „Meg akarsz tisztulni? Átadod nekem bűneid, hogy megváltsalak tőlük?” Ha azt válaszolom: akarom, akkor elindulok a sivatagban. A sivatagban lassan földre eresztem a hátamon cipelt csomagjaimat. Egyre szomjasabban vágyok a vízre, és hogy lelkemben megszólaljon a hang: „Te vagy az én szeretett gyermekem, akit szabadnak teremtettem.” Rónay György a Szerápion legendákban így ír a cél és az út egységéről:
„A cél, Szerápion,
sokszor maga az út, de csak ha nem
céltalan; s minden célból, ha valóban
cél volt, mindig új út vezet tovább.
Úton vagyunk.”
(Rónay György: Mit ér, hogy itt vagyunk, ha nem tudjuk, hogy hol vagyunk?)
Jézus szabadsága megszabadító út a hozzá őszintén fordulók számára, mert közvetít az irgalmas Atya és köztünk. „Vétkeinket testében fölvitte a keresztfára, hogy meghalva a bűnöknek, az igazságnak éljünk. Sebei szereztek számotokra gyógyulást” (1 Pét 2,24.) Jézus segít a hozzá forduló betegeknek és bűnösöknek, hogy újra elevenné váljon bennük a lélek, és Istenben oltsák szomjukat. A testi-lelki megkötözöttségtől való megszabadulás a szabadság boldogító érzetét adja. Isten maga a szabadság, mert az ő szeretete a szabadság élő forrása. Ha Krisztust követjük, ha közvetítők akarunk lenni, akkor rendszeresen megkérdezhetjük magunkat: megszabadítóak-e szavaink, szemeink, tetteink? Vagy félelmet sugárzók, hogy lekössük mások lelkét, pártunkra vonjuk őket lelkünk erőszakos – olykor vallásos színű – igazságával? A szabadság nem egyenlő a függetlenséggel. A függetlenség valakiktől, valamilyen nézetektől való elhatárolódás. A lélekben szabad ember önként korlátozza magát, hogy olyan folyó legyen élete, amelynek van célja, egy tengerbe folyik és nem egy mocsárba. Valami, valaki mellett szabadon döntök. Minden szentség alapja a szabad akarat kinyilvánítása.