Cikkek listázása

Citroen C3 Pluriel

Legóautó

Szerző: Somogyi Kristóf

Bár már bőven benn vagyunk az őszben, azért nem rossz egy kicsit visszaemlékezni a nyárra: meleg, napsütés, tópart, alkonyat a Balaton partján, napközben kocsikázás jobb esetben légkondival. A Citroën alkotása, a Pluriel nem csupán egy kabrió, több annál: roadster, kupé és egy kicsit a régi CV2-es, közismertebb nevén a Kacsa.

Az autó C3-ként fut, ám ennek jeleit csak rejtve tartalmazza. Az autó vonalvezetésétől, lámpatesteitől, mérnöki pontossággal szerkesztett íveitől sokkal fontosabb, ami a fejünk fölött van: a tető. Ezt a tetőkialakítást (lehúzható vászontetőt) már 1948-ban megalkotta a gyár. Eléggé kezdetleges próbálkozás volt így kabriót létrehozni, hiszen a CV2-es úgy nézett ki, mint egy nyitott heringes doboz. 55 évvel később a Citroënnél gondoltak egyet, és leszedhetővé tették a heringes doboz oldalát, jelen esetben a két tetőívet. Az autó tehát egy modern CV2-es is fennhagyott tetőívekkel. A kabrió létrehozásának a menete: a vászontetőt és a hátsó ablakot a csomagtér aljába kell süllyeszteni, a két 15 kilogrammos tetőívet le kell szerelni és be kell rakni a sufniba, kialakított helye az autóban ugyanis nincs.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>