Pesznyák Béla kanadai magyar lelkipásztor
„Olyanok legyünk, mint az országút”
Szerző: Lányi Béla SVD
Hogyan lettem pap? Már óvodás koromtól ministráltam, nemcsak vasárnap, hanem hétköznapokon is. Papjaink szent életűek voltak, talán ezért ment tőlünk majd minden évben két-három fiatal papnak. Én 1964-ben nyertem felvételt a szabadkai Paulinum kisszemináriumba. Igaz, amikor közöltem szándékomat, hogy pap akarok lenni, édesapám nem volt túl elégedett, mert mint egyetlen gyermekét, inkább szerszámkészítő géplakatosként képzelt el. 1968-ban érettségiztem le, ezt követően 18 havi katonai szolgálatra hívtak be. Leszerelésem után püspököm a horvát Diakovárra (Djakovo) küldött filozófiai és teológiai tanulmányaim elvégzésére.
Édesapámat a munkahelyén állandóan zaklatták, mert a fiát papnak adta, így Németországba ment vendégmunkásnak. A nyári szünetekben püspököm engedélyével én is meglátogattam. Először itt ismerkedtem meg a külföldön élő magyarok és horvátok hitéletével. Közben tanulmányaim befejezéséhez közelegtem, szüleim is hazaköltöztek Adára. 1975. június 29-én, Rómában a szentév alkalmából VI. Pál pápa szentelt pappá. Én képviseltem a világ magyarságát, mivel Magyarországról senki sem utazhatott ki. Isten legnagyobb kegyelmi ajándékának tartom ezt a felejthetetlen napot. Az újmisés szentképemen egy Mécs László-idézet szerepelt: „Olyanok legyünk, mint az országút, hogy mindenhová eljuthassunk.” Ez is jelezte missziós beállítottságomat.
Az első kinevezés sem váratott sokáig. Berendelt a püspök atya, és komoly hangon ecsetelte: »Téged a Szentatya szentelt pappá, kaptál elég Szentlelket, Németországban is voltál, tudsz németül, autód is van – itt van tehát a háromnyelvű Cservenka-Szivác-Veprőd plébánia, oda küldelek.« Mindjárt neki is láttam a templomok felújításához. Veprődön a világi elnökkel nekiláttunk a munkának. Pénz hiányában mi magunk vertük le az elhasználódott burkolatot. Átellenben az italboltnál magyarjaink ugyanakkor egymás után eresztgették le a nap hevében a sört és oda-oda szóltak, hogy mit csinál a pap! A telepes montenegróiak rájuk is szóltak: »Nem szégyellitek magatokat, hogy a papotok dolgozik, ti meg itt iszogattok?« Pár nap múlva elkezdett mozogni az állás. Uram, Istenem, hát mi történt? Szép lassan a sörözők is átjöttek és kivették részüket a munkából. A Szent István-templom közös munkával szépen megújult.
