Látogatóban Kötcsén, a bókavölgyi Opperheim birtokon
Szőlőérlelő lankák arany nedűvel
Szerző: Lőrincz Sándor
Fotó: Kovács Tibor
Nyitott teraszon beszélgetünk az Opperheim házaspárral. Zsuzsa, a feleség most érkezett meg Boglárról. Szintén pedagógus. Biológiát és testnevelést tanít. A „második és harmadik műszakban” pedig tartalékenergiáit mozgósítva szervezi, koordinálja a borkóstolókat. Ha kell, pogácsát süt s borkorcsolyát kínál, vagy a vendégekkel egyeztet az interneten. Ha már újra üres a ház, akkor pedig irány az iroda vagy a mosogató, ahol talpas poharak tucatjai várják, hogy visszakapják csillogásukat. A vendéglátás testhezálló feladat számára, bár a bejelentkezés nélkül érkezőket nehezen tolerálja. Így is jó előre foglaltak már a hétvégék. Szeretné, ha több idő maradna egymásra, ám tudja: párjának a szőlészet-borászat a szenvedélye, és ő megpróbálja mindenben segíteni férjurát.
Miközben faggatom a háziakat, tekintetem a tartópilléren lévő, kukoricaszárból készült apró korpuszra téved. Molnár Tibor barátjuktól való, és nem díszként függ az oszlopon. Üzen az idegennek: a házat hívő emberek lakják, akiknek menedék a hit, zsinórmértékük a Szentírás. A feleség katolikus, a férj evangélikus, ám ebből soha nem volt gond. Jóska presbiter, és ha teheti, feleségét elkíséri a katolikus templomba, de Zsuzsa is kíváncsi az evangélikusok igehirdetésére.
– Az ember általában akkor fordul az Úr felé, ha nagy bajban van – mondja a házigazda. – Gyerekként én mindig először kértem, s csak azután mondtam köszönetet. Felnőttként viszont megfordult a sorrend: először hálát adok, s azután kérek segítséget. Az Úr mindig kegyes volt hozzám, mert megmutatta a helyes utat. Sokszor még kérlelés nélkül is…
– Az esztergomi bazilika plébániahivatalának szomszédságában nőttem fel – meséli Zsuzsa. – Édesanyám a bazilika kincstárában volt teremőr, onnan is ment nyugdíjba. A hetvenes években én is tagja lettem a Fekete Áhítat énekegyüttesnek, amely néger spirituálékat énekelt. Most készülök a találkozónkra.
Aztán ráterelődik a szó a szőlőre, a borra, amelyről már a Bibliában is olvashatunk. Somogyország címerében pedig ugyancsak található szőlővessző. Opperheim József az életét tette fel a szőlészetre. Folyamatosan telepítette be a bókavölgyi domboldalt, majd egy nyertes pályázatnak köszönhetően kisüzemet hozott létre. Óriás fémtartályokban és hagyományos fahordókban egyaránt tárol bort, s ma már eljutott odáig, hogy a szőlőműveléstől kiindulva az értékesítésig mindent egy kézben tud tartani.
Nehéz, olykor átláthatatlan, buktatókkal teli feladat ez, hiszen küzdenie kell a piacokért, miközben folyamatos harcát vívja a globalizációval. Azt mondja: igaz bort termel, és senkinek a kedvéért sem hajlandó meghajolni. Szeretne mindig egyenes gerinccel és tiszta lelkiismerettel tükör elé állni.
