„Ha nem volna már semmi hit a földön, s ha Isten neve nem sugározna már többé a világra, az első gyermek magával hozná azt születésében és átadná az anyai léleknek” – talán Gárdonyinak sikerült valamit megfogalmaznia abból a titokból, mely az anyaság szent hivatása mélyén csillog. A lemondás, a családért vállalt önkéntes és boldog áldozathozatal ez, melynek mélyén érlelődik a szeretet Istenébe vetett hit csírája. De vajon mi kell ahhoz, hogy ez a pici csíra szárba szökkenjen és akkora fává növekedjen, hogy az ég madarai rászálljanak és ágai közt fészket rakjanak? Az együttérzés, a másokkal való törődés és segítőkészség madarai, melyek nem állnak meg a családi ház kapujánál, hanem észreveszik a másik ember szükségét és nyomorát, s azonnal készek a segítségnyújtásra. Kiskároly Máriát életem egy ilyen, szenvedésekkel teli pillanatában ismertem meg személyesen. Amikor hozzám lépett, osztozva fájdalmamban és biztosítva imáiról, szemében könny csillogott, s rám bízta féltve őrzött kincsét: a Szűzanya zöld skapuláréját.
– Ezt a skapulárét édesanyám testvérétől kaptam – mosolyodott el Marika. – Vallásos családban nőttem fel, de úgy igazán, komolyan csak nem régóta kezdtem a hitünkkel foglalkozni. Ezt a skapulárét réges-régen kaptam, megörültem neki, eltettem, és most valamilyen okból a kezembe akadt. Nem hiszek a véletlenekben. Valószínűleg a Szűzanya, a mi égi anyánk, Nagyasszonyunk akarta így. Amikor kezembe adta, úgy éreztem, kötelességem, hogy azzal segítsek, amivel tudok, hiszen mindannyian testvérek vagyunk Krisztusban. S mivel hiszem, hogy léteznek csodák, hiszem, hogy a Szűzanya, aki Medjugorjéban is megjelent, igazi édesanyaként mindent megtesz, hogy megsegítse gyermekeit, úgy gondoltam, annak adom, akinek most nagy szüksége van az ő anyai segítségére.
– Említette, hogy nem gondolkodott mindig így. Mi jelentette a fordulópontot hitének elmélyülése felé?
– Az úgy történt, hogy egyszer egy lelkiatyával a világ végéről és a végső dolgokról beszélgettem, és belém hasított a szégyen, hogy én, aki vallásos családból való vagyok, soha nem olvastam a Bibliát. Valahogy bűnösnek éreztem magam, mert hiszen azt senki sem tudja, hogy mikor következik be mindez, lehet akár holnap is, és én még nem vagyok felkészülve. Olyan változáson mentem keresztül, amit nem tudok megmagyarázni. Egyszerre nagy vágyat éreztem a szívemben, hogy megismerjem a Szentírást, minden részlete érdekelni kezdett. Elkezdtem olvasni és olvasni, és csak azt vettem észre, hogy fokozatosan, de alapjaiban megváltozik az életem, az értékrendem. Azóta egyáltalán nem nézek televíziót, de annál többet olvasok, és már nemcsak a Szentírást, hanem lelki olvasmányokat, bibliamagyarázatokat is. Minden érdekel, ami a hitünkkel kapcsolatos.
– Vajon a családja hogyan fogadta ezt a gyökeres változást?
A teljes cikk >>>
