„Anyu, mi történt veled?”
Szerző: Katona Marianna
Fotó: Katona Marianna
– Említette, hogy nem gondolkodott mindig így. Mi jelentette a fordulópontot hitének elmélyülése felé?
– Az úgy történt, hogy egyszer egy lelkiatyával a világ végéről és a végső dolgokról beszélgettem, és belém hasított a szégyen, hogy én, aki vallásos családból való vagyok, soha nem olvastam a Bibliát. Valahogy bűnösnek éreztem magam, mert hiszen azt senki sem tudja, hogy mikor következik be mindez, lehet akár holnap is, és én még nem vagyok felkészülve. Olyan változáson mentem keresztül, amit nem tudok megmagyarázni. Egyszerre nagy vágyat éreztem a szívemben, hogy megismerjem a Szentírást, minden részlete érdekelni kezdett. Elkezdtem olvasni és olvasni, és csak azt vettem észre, hogy fokozatosan, de alapjaiban megváltozik az életem, az értékrendem. Azóta egyáltalán nem nézek televíziót, de annál többet olvasok, és már nemcsak a Szentírást, hanem lelki olvasmányokat, bibliamagyarázatokat is. Minden érdekel, ami a hitünkkel kapcsolatos.
– Vajon a családja hogyan fogadta ezt a gyökeres változást?
– Először furcsának tartották, különösen azért, mert valahányszor az Újszövetséget kezdtem olvasni, valamiért mindig sírnom kellett. Állandóan elszomorodtam, mert folyton Jézus szenvedése és halála jutott eszembe, és az, hogy hogyan lehetett olyan vak a nép, hogy nem ismerte fel a várva-vártat, a Megváltót. A férjem is mondogatta, hogy szerinte nem normális, hogy én ilyen nagyon megváltoztam, és folyton csak olvasok otthon, minden szabadidőmben. A gyerekek is kérdezgették, hogy „mi történt veled, anyu?” Sokkal csendesebb lettem, nyugodtabb és – én úgy érzem – türelmesebb is. Nem mondom, hogy nem vagyok néha mérges, vagy nem emelem fel a hangom, de ennek mindig komoly oka van. Mert hiszen én is csak egy gyarló ember vagyok. Kezdetben még én is elcsodálkoztam, hogy mennyivel könnyebb uralkodnom magamon, mint azelőtt. Amióta a Szentírást rendszeresen olvasom, a csúnya beszédre képtelen vagyok. De ezt nem is lehet igazán megmagyarázni. Lehet, hogy én most értem meg. Eddig is hittem Istenben, de sok mindent nem értettem, sok minden ellen lázadtam és nem tudtam elfogadni. Most, mióta rendszeresen olvasom a Bibliát, sokkal több dolgot megértek és elfogadok, mint azelőtt. Mindig arra gondolok, hogy ha más is olvasná a Bibliát, és így megváltozna, mint én, az lenne az igazi. Én nem tudom, ez másoknál hogyan is történik, de számomra ez kész csoda.
– Mikor jut ideje a Biblia olvasására?
– Kezdetben akkor olvastam a Szentírást, amikor a lányom reggel elment az iskolába, a kisfiam pedig még aludt. A férjem már dolgozni ment, csend és nyugalom honolt a házban. Mikor a kisfiam is felébredt, letettem a könyvet, és folytattam a napi teendőimet. Napközben is, ha adódik rá alkalom, előveszem a Szentírást. Mindent meg akarok ismerni. Úgy érzem, gyerekkoromban nem kaptam meg a megfelelő hit-ismereti alapokat, pedig ezeket nagyon fontosnak tartom. Ezért a gyerekeimmel is sokat beszélgetünk ezekről a dolgokról. A férjemmel inkább csak vitatkozunk, mert bár ő is hisz Istenben, de valahogy inkább úgy, mint én azelőtt. Sok mindent nem fogad el és nem ért. Többször is kértem, hogy olvassa ő is a Szentírást, mert azt szeretném, ha ő is átélné azt a csodát, amit én. De ezt nem lehet erőltetni, mert akkor épp az ellenkezőjét érem el. Csendben imádkozom érte, és egyszer majd eljön az a pillanat is. Én már annak is nagyon örülök, hogy eljön velem a templomba. A gyerekeimmel már más a helyzet. Ők szívesen beszélgetnek velem vallási kérdésekről, örömmel jönnek a templomba, és minden este közösen imádkozunk. Tímea most ötödikes, Albert második osztályos.
– Említette, hogy szívesen hallgatja a szabadkai Mária Rádió adásait.
– Édesanyám egyik testvére Szabadkán diakónus. Az ő felesége hívta fel a figyelmemet a Mária Rádió adásaira. Addig nem is tudtam róla, azóta viszont nagyon élvezem, mert számomra a mindennapi evangéliumi részlet és a hozzá kapcsolt magyarázatok sokat jelentenek. Mert sokszor ekkor világosodik meg egy-egy bibliai részlet értelme, hiszen a Szentírást nem szó szerint kell értelmezni.
Marika szemei fényesek, igaz, keresi a szavakat, de csak azért, mert olyan nehéz emberi szavakkal elmondani a szavakon túlit, gondolatokkal átadni az elgondolhatatlant. Valahogy Izajás könyvének szavai jutnak eszembe, melyet ez a délvidéki édesanya saját életében is hitelesen megtapasztalt:
„Amint az eső és a hó lehull az égből
és nem tér oda vissza,
hanem megöntözi a földet,
és termővé, gyümölcsözővé teszi,
hogy magot adjon a magvetőnek
és kenyeret az éhezőnek,
éppen úgy lesz a szavammal is,
amely ajkamról fakad.
Nem tér vissza hozzám eredménytelenül,
hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.”
(Iz 55,10-11)
