25 éve halt meg Pilinszky János (1921–1981)

Arcképvázlat Pilinszky Jánosról

Szerző: Rónay László

Minden ember életének vannak ajándékai, amelyeket féltve óvunk és büszkeséggel töltenek el. Ilyen örömöt jelentett (és jelent máig) számomra, hogy együtt dolgozhattam Pilinszky Jánossal az Új Embernél. Ez így persze megszépítése a valóságnak: ő, az akkor már legendás, több esztendőre elnémított költő a szerkesztőség munkatársa lett, én viszont a kiadóhivatalban tevékenykedtem anyagmozgatóként, majd gépmesterként.

Szombatonként ő volt az ügyeletes szerkesztő, neki kellett foglalkoznia az alkalmi költőkkel, a tanácstalanokkal és a dühödten reklamálókkal. Alkatától messze állt, és meg is viselte ez a kötelme, de küzdött vele becsülettel. Más fronton is küzdenie kellett: Saád Béla, az akkori felelős szerkesztő ösztönzésére cikkeket kezdett írni, s áradni kezdtek a levelek, melyeknek írói jobb esetben értetlenségüknek adtak hangot, az indulatosabbak egyszerűen eretnekséggel vádolták némelyik gondolata miatt. Pedig Pilinszky János épp ezek okán lett a gondolkodó, felelős keresztényi gondolkodás határainkon túl is elismert képviselője, itthon pedig a múlt század egyik legnagyobb írója.

Pontosan, fegyelmezetten írt, mégis egyik alapvető érdeme, hatásának talán legfontosabb eleme, hogy a 20. század második felének racionalizmusán rést ütve az istenélménynek egy addig alig-alig ismert változatát szólaltatta meg. Középpontjában a szeretet vágyával, amelyet a háborúk, gyilkosságok, embertelenségek, tehát a század botrányai sem csökkentettek. A KZ-oratórium döbbenetes sorai idézik e magatartást.

A teljes cikk >>>

> Cikk nyomtatása > Küldje el e-mailben

2010. június
Tartalom >>>