Életünk bálványai
Fotó: Lambert Attila
Egy gyermek, ha gyermekkorában nem kap elég szeretetet, vagy ha nem úgy szeretik, ahogy az számára jó lenne, akkor elkezd fantáziálni. Ha kislány, akkor beöltözik királykisasszonynak, és elképzeli magát ebben a szerepben. Elképzeli a leendő férjét, az álomherceget, aki fehér lovon belovagol az életébe, feleségül veszi őt, kényezteti, állandóan vele van, és mindennél, mindenkinél jobban szereti. A herceg valóban meg is érkezik, és minden úgy történik, mint a mesében. De egyszer csak eljön a pillanat, mikor a férj egy este közli: „Drágám, ma elmegyek a barátaimmal a focimeccsre.” A feleség nem érti a helyzetet: „De hogy mehetsz el? Hát nem szeretsz engem?” „Dehogynem – válaszolja a férj. – A meccs után jövök, és akkor veled leszek.” De a feleség csalódott, hiszen a hercege leesett a lóról. Ő elképzelt magának egy férjet, felépített egy bálványt, hogy milyen is egy férj, aki szereti őt, aki csak érte él. De ez a bálvány most hirtelen ledőlt és ráesett.
Valahogy így vagyunk mi is: bálványokat építünk, a szeretet bálványait. A szeretet éltető elemünk, szükségünk van rá, nélküle szinte képtelenek vagyunk élni. Gyermekkorunkban természetesen valamennyien kapunk szeretetet, ki így, ki úgy. Ha ez kevés volt számunkra, akkor mi magunk álmodjuk meg, hogy milyennek kellene lennie a szeretetnek, ami után vágyakozunk, vagy egyszerűen azt tesszük bálvánnyá, amit addigi életünkben megtapasztaltunk.
Mindannyiunknak vannak ilyen bálványai. Azt gondoljuk, ha szeret a másik, akkor úgy viselkedik, ahogy mi szeretnénk. Ha szeret a gyerekem, akkor nem járat le mások előtt. Ha szeretne a férjem, akkor nem kívánna tőlem ilyen rendet. Ha szeretne az anyósom, nem beszélne velem így. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok mindannyiunk fejében keringenek. Ennek az a veszélye – azontúl, hogy csalódunk, és nem kapjuk meg azt, amit várunk –, hogy másokat viszont manipulálni kezdünk, feltételeket szabunk számukra, hogy hogyan szeressenek minket.
De ez nem az a szeretet, amiről a szeretethimnusz beszél, ez már a mi emberi, bálványszeretetünk, ami manipulál és feltételeket szab. Pedig Jézus arra hív minket, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan ő szeretett minket (Jn 13,34). Az ő szeretete pedig az Atyától való, aki maga a szeretet, és akinek a szeretete feltétel nélküli.
Erre az útra hív minket az Úr. Most, a nagyböjt idején nézzünk magunkba, vizsgáljuk meg, vannak-e a mi életünkben, szeretetünkben is bálványok! Vannak-e dolgok, amiket elvárunk gyermekünktől, házastársunktól, felebarátunktól? Ha igen, álljunk az Úr elé, és tartsunk bűnbánatot! Könnyedén megtehetjük ezt, hiszen biztosak lehetünk a bocsánatában, mivel ő megígérte ezt nekünk, és ő megtartja az ígéreteit.
Ha meg tudunk szabadulni ezektől a bálványoktól, szabadokká válhatunk arra, hogy elfogadjuk Isten feltétel nélküli szeretetét úgy, ahogy ő küldi számunkra. És továbbadhatjuk azt, áldássá válva így mások életében. Ehhez kérjük az Úr áldását mindannyiunk számára!
